Ugrás a tartalomra

Ha te tudnád... milyen jó Zentán!

2019.07.15
16:25
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
Népzene, néptánc, festés és felhőtlen szórakozás - második éve szervezik meg Zentán a Hatetudnád Népművészeti Tábort.

A gyerekek néptánc- és népdaloktatáson vehetnek részt, sőt kézműveskedhetnek is.

Hétfő óta gyermekzsivaj tölti be a zentai Emlékiskola épületét. Összesen százan lakják a tábort, ahol négy csoportban folyik a munka. Szeles Veronika leginkább barátokat szeretne szerezni, és ezért a néptáncoktatást választotta. A csoportban jelenleg Rábaközi táncokat tanulnak.

Az idei évben három táncos és egy kézműves csoportot indítottak a szervezők. A táborba három éves kortól tizenhat évesig bárki jelentkezhetett. A gyerekek korcsoportonként más-más feladatokat kaptak. Gulyás Szabó Gergely a Picinyke Cinkék csoporttal foglalkozik. A 4-5 évesek leginkább mesét hallgatnak és kézműveskednek. „Most egy kakasos mesét mesélt a kolléganő, amit a gyerekek megfestettek” - mondta az oktató.

Az egész program a zentai születésű, de már Szegeden élő Lázár Zita kezdeményezésére indult, ő szorgalmazta a zentai tábor megvalósulását. „A Hatedudnád Népművészeti Tábor ötlete hat évvel ezelőtt született. Először Szegeden rendeztük meg. Ott évről-évre sikerrel zajlanak le ezek a táborok. Tavaly először elhoztuk az én szülővárosomba, Zentára is a tábort. A tapasztalat azt mutatta, hogy van igény rá” - meséli a főszervező.

A tábort szombaton ünnepélyes gála zárja, amelyen a résztvevők bemutathatják a tanultakat.

Zenta

Most

Népszerű