Ugrás a tartalomra

„Ha többet tennénk azért, hogy itt jobb legyen, akkor itt jobb lenne.”

2019.04.01
09:56
2019.04.01
14:58
Forrás
Kállai Göblös Nikoletta
Fiatal őszinteséggel az itthoni boldogulásról

„Gondolják át, hogy kinek mi éri meg. Nekem a pénz nem ért ennyit.” Ezzel a két mondattal fejezte be Mészáros Keceli Ágnes három évvel ezelőtti beszélgetésünket. A most 28 éves, zentai lány 2016 elején tért haza végleg külföldről, hátrahagyva egy jól fizető állást és egy párkapcsolatot. Az év tavaszán még könnyes szemmel mesélt a Párizsban töltött két és fél évről, a pár hónapos római életről és a hazaköltözésről.

Handmade

Azóta Ági megtalálta az itthoni boldogságát. Keramikus lett és megalkotta a 6.22 Handmade márkát. Ottlétemkor is éppen a helyi csoki gyárnak készített kakaóbab formájú tálalókat. A mögötte álló időszakra pedig már teljesen máshogy tekint, mint egykoron abban kávézóban.

– Most már mosolygok. Nem bántam meg az akkori döntésemet, és tudtam, hogy miért jövök haza. Ezeket a célokat tűztem ki magam elé, amelyeket most már kezdek elérni, csak hát akkor még nehezebb volt, mert akkor még csak egy távlati álom volt az egész. Az, hogy én itt egyáltalán bele tudok kezdeni valami sajátba, vagy egyáltalán valamit is tudok magammal kezdeni. Most már kezdem látni a végét, most már kezd kikristályosodni - ezért mosolygok.

Handmade

– Mi volt a fő mozgatórugója a hazaköltözésednek?

– Amikor elmentem itthonról, akkor is azzal a céllal mentem el, hogy én vissza akarok jönni. Nekem soha nem volt célom, hogy kint maradjak külföldön. Nyilván ez rövidebbre sikerült - nem volt ez rövid, két és fél év vagy három - de, hogy nekem már akkor is az volt az álmom és a célom, hogy én majd egyszer ide visszajöjjek. Sokat gondolkodtam már azon, hogy én miért szeretek itthon? Azon is gondolkodtam, hogy valamilyen szinten a szüleim iránt érzek egy ilyen küldetésszerű dolgot, hogy nekem muszáj itt lennem velük. Ez valószínűleg azért van, mert elég fiatalon elveszítettem mindenkit, aki közelebb állt hozzám, amikor pedig kint voltam Párizsban, akkor meghalt a nagymamám, és nem jöhettem haza a temetésére. Utána, amikor hazajöttem, ugye, szomszédok voltunk, és azon kaptam magam, hogy mindig nézem, hogy hol a mama. Akkor rájöttem arra, hogy basszus, én nem arra akarok egyszer hazaérni Zentára, hogy már mindenki meghalt, és nincs itt senki. Jó, ezek nehéz dolgok, de valahol ezeket is túl kell vinni, meg túl kell élni, meg ezeken túl kell esni majd egyszer. Ez az élet része. Én úgy akarom ezeket az elejétől a végéig megélni, hogy itt vagyok. Ez most így fura, de ez a szülői gondoskodás hiányozna nekem, és ha ők meghalnának, akkor már én sem kötődnék ennyire Zentához. Szerintem ez így lesz, de akkora meg már lesz gyerekem, és az már megint egy másik élethelyzet lesz.

Handmade

– Nem volt benned félsz, amikor eldöntötted, hogy itthon folytatod az életed?

– Hát… de. Igazából még most is van. Szerintem ez nem múlik el. Még most is vannak olyan napok, amikor úgy kelek fel, hogy lehet, hogy nem lesz ebből az egészből semmi, van, amikor meg tök pozitív vagyok, és hiszek magamban, és abban, hogy a kemény munka az muszáj, hogy megfizesse magát, és muszáj, hogy valahogyan visszaadja az embernek azt a sok belefektetett időt meg azt a sok mindent, amit beleölt. Ebbe próbálok kapaszkodni, és ebbe próbálok hinni, de van, amikor könnyebb, és van, amikor nehezebb, nyilván. Megmondom őszintén, hogy a szüleim utálták ezt az egész ötletet, hogy én itthon akarok maradni, és nem is értették, hogy miért. Mindig azt szoktam mondani, hogy nehéz a síró anyukádnak elmagyarázni, hogy te ebben hiszel, és, hogy te ezt tényleg végig akarod vinni, és, hogy ebből lesz valami. Ő pedig sír, hogy nem lesz belőle semmi, és be fog fuccsolni az egész üzleted, meg tönkre fogsz menni. Ők nagyon nem hittek ebben, hogy itt lehet ilyesmit, meg, hogy egyáltalán lesz olyan ember, aki erre igényt tart vagy betér ide. Azonban most már, hogy itt vagyok ahol, látják ők is, hogy jó, hogy nem hagytam ezt annyiban, és harcoltam azért, hogy ez így itt megszülessen.

Handmade

– Akkor már tervben volt a kerámiaműhely?

– A munkatéren nekem mindig is meg volt, hogy, nem pont a kerámia, de hogy valami saját, kézműves tevékenységet folytassak. Nekem mindig ez volt az álmom. El tudtam volna képzelni egy cukrászdát, egy virágüzletet, egy bármit, amiben az ember kreatív lehet. A kézművesség is közel állt hozzám, bár akkor inkább még varrtam. Azonban itt is éreztem, hogy én szeretnék egy saját márkát létrehozni. Valamit, ami az enyém, valamit, amit én fejlesztek. A kerámia az csak így rám talált. Nagyon szeretem. Mindig vonzott, hogy tárgyakat készítsek, de soha nem volt bennem az, hogy én kifejezetten keramikus akarok lenni. Viszont hiszek abban, hogy ha az ember valamit tényleg akar, akkor azt meg tudja csinálni, és ez a bizonyítéka annak. Nekem egy évvel ezelőtt még fogalmam sem volt arról, hogy ez hogy is működik, vagy mit is lehet csinálni. Még most is sok olyan dolog van, amit nem tudok, de rengeteget dolgozom, és rengeteget foglalkozom ezzel. Ez szépen, lassan meglátszik a munkáimon is, és vissza is hozza azt a befektetett időt.

– Így egy év után hogyan látod: meg lehet ebből élni?

– Nem akarom bántani a kézműveseket, de az a baj velük, hogy mindenki másodállásban csinálja, és nincs rá elég ideje. Nem mondom, hogy mindenki, de a legtöbben. Mondjuk egy karácsonyi vásáron már három - négy éve ugyan azok a dolgok vannak kint, sőt, majdnem, hogy ugyan azok a termékek is. Így szerintem nem lehet megélni. Viszont úgy, hogy ha mindig kitalálsz valami újat, és mindig próbálod minél jobban fejleszteni, emellett figyeled az emberek reakcióját, úgy igen. Szerintem mindenből meg lehet élni, ha azt az ember tényleg akarja.  

 

Handmade

– Akkor, ha valamit nagyon szeretnénk, azt el tudjuk érni még itt Vajdaságban is? Tényleg ilyen könnyű lenne?

– Én ebben hiszek. Mondok egy egyszerű, de annál igazabb példát: ha én felsöprögetek az udvaron, akkor az én udvarom tiszta lesz. Ha nem söprögetek fel, akkor pedig piszkos. Tehát ez ennyire egyszerű. Ha megfogom magam, és elkezdem csinálni, akkor lesz belőle valami, hogy ha pedig nem, akkor nem lesz belőle semmi. Ennek a műhelynek is a helyén egy romos épület volt még fél évvel ezelőtt. Most meg itt van egy tök jó kis műhely, meg egy kiállító rész, ami szerintem, ha még egy kis időt szánok rá, bárhol megállná a helyét a világon.

Handmade

– Azonban a mai fiatalok egy része nem így gondolja, ugyanis a középiskola után meg sem próbálnak itthon elhelyezkedni, hanem egyből a külföldi „jólét” lebeg a szemük előtt.

– Nem is akarja senki, hogy megpróbálják. A felnőttektől is azt hallod, hogy itt minden szar. Aki itt marad, az hülye, aki hazajön, az is. Én, amit kaptam, amikor visszajöttem, azt nem kívánom senkinek. Tényleg mindenki hülyének tartott, hogy minek akarok visszajönni. Egy olyan embernek, akinek csak az a fontos, hogy pénze legyen, meg az a fő célja, hogy autót vegyen… Ha tényleg ez a célja az életben, a szép ruha, az új táska, az új óra, akkor az ilyen embereket én csak sajnálni tudom igazából. Kívánom mindenkinek a legjobbakat. Én nem tartom ezt jó dolognak. Úgy érzem, hogy senki nem akar harcolni azért, hogy itt jobb legyen. Ha annak idején Németországban vagy bármelyik fejlettebb országban így gondolkodtak volna, és elmentek volna, akkor ők is ugyan itt tartanának, ahol mi. Ezt nem lehet a politikusokra fogni, vagy arra, hogy itt szegénység van. Ha tényleg akarnál valamit, akkor azt megfogod és csinálod. Nyilván én is azért, vagy azért is, dolgozom, hogy a gyerekemnek majd egy kicsit jobb legyen. Pl. foglalkozom ezzel a hulladékmentességgel is. Ezzel konkrétan pont azért, hogy majd a gyerekemnek jobb legyen, és Vajdaság egy élhetőbb hely legyen, és, hogy az embereknek egy kicsit megváltozzon a gondolkodása. Szerintem mi vagyunk az a generáció, akinek ezen dolgozni kell, hogy nekik jobb legyen, mert ha mi nem dolgozunk ezen, hanem csak elmegyünk, akkor tényleg nem lesz itt semmi. Egyébként könnyű más országokba menni azok után, akik már kitaposták előttük az utat, mint, hogy saját maguknak kitapossanak egy saját utat. Ezzel senkit nem akarok megsérteni, és tényleg mindenki csináljon, amit jónak lát, de én abban hiszek, hogy ha többet tennénk azért, hogy itt jobb legyen, akkor itt jobb lenne.

Handmade

– És szerinted mit kellene csinálni?

– Itt legfőképpen a fejekben van szükség borzasztóan nagy változásokra. Arra, hogy ne támadjuk egymást, hogy ne személyeskedjünk egyből. Ha Zentán hall az ember valamit, akkor a személyisége rögtön átcsap egy ilyen bántó magatartásba. Az utcán is egy fajta harc játszódik le. Ha kicsit jobban bejött az élet, vagy ha ügyesebb vagy valamiben, mint az átlag, akkor senki sem fog megdicsérni, hanem inkább hallgatnak, és magukban irigykednek és szidnak azért, amit elértél. Arra lenne szükség, hogy megváltoztassuk a gondolkodásunkat, és jobban szeressük egymást, az egónkat pedig tegyük félre. Emellett sok szülő van, aki valamiért vissza akarja fogni a gyermekét. Mintha féltenék őket valamitől. De ha elbuksz, akkor majd tanulsz belőle. Felállsz, és mész tovább. Szerintem senkit nem szabad félteni semmitől. Támogatni kellene a fiatalokat. Biztos vagyok benne, hogy az itteni fiataloknak is rengeteg álma van, csak egyszerűen nincs, aki támogassa őket. Nem pénzbeli segítségre gondolok, hanem, hogy nincs egy olyan hely, ahova elmehetnének, és ahol megveregetnék a vállukat, hogy „igen, szükségünk van itt rád”, meg, hogy „csináld, mert mi hiszünk benned”. Ezek csak szavak és bíztatások, de ezeknek nagyon nagy ereje van.

Kállai Göblös Nikoletta
Mészáros Keceli Ágnes
Podolszki József publicisztikai pályázat

Most

Népszerű