Ugrás a tartalomra

Hamarosan visszakapják a leszármazottak a Kárász kastélyt

2020.06.11
12:12
2020.06.11
17:18
Forrás
Pannon RTV
A leszármazottak hamarosan visszakaphatják a horgosi Kárász kastélyt a vagyon-visszaszármaztatásnak köszönhetően. Az épületet 1945-ben államosították.

A Kárász-kastélyt megtekintette Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke Pásztor István, a VMSZ elnökének kíséretében.

Erdélyiné Kárász Margit 1945-ben született, abban az évben, amikor a Kárász kastélyt és a hozzá tartozó birtokot államosították.  „Elejében volt kaszárnya, aztán lakóépület, akkor irodaház, utána pedig iskola. Volt katonai előképzés is benne, volt minden. A végén már, mikor az iskola átvette akkor történtek ilyen nehéz dolgok, mert beázott és nem lett javítva, a melléképület leomlott.”

Az épület jelenleg még az állam tulajdonában van, de már folyik a vagyon-visszaszármaztatási folyamat.

Szabó Erdélyi Gabriella, leszármazott, Horgos: „Most, hogy lehetőség nyílt erre, hogy az elvett vagyonokat visszakérjük, visszaszármaztatják, erre várunk, mivel hogy át lett adva az ügyünk. Itt nem csak erről a házról van szó, hanem Horgos nagy része a Kárász birtokhoz tartozott, termőföldek voltak, erdő is volt.”

A kastély a jövőben a horgosi turizmust is nagyban fellendítheti.
Sors Róbert, tanácselnök, Horgos HK: „2010-12 környékén egy olyan döntés született, hogy az állagát meg kell őrizni és a tetőszerkezetet, amely be volt omolva, azt újjáépítették, hogy az elkövetkező időkben legalább ne ázzon be, ne omoljon össze és hogy egy állapotmegőrzés történjen.”

A vagyon-visszaszármaztatási eljárás után a család szeretné támogatásokból felújítani az épületet és kastélyszállóvá vagy ifjúsági központtá alakítani.

Kárász kastély
Horgos
Sors Róbert

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.