Ugrás a tartalomra

Harminc év múlva eltűnik a „falusi idill” Magyarországon

2019.10.22
10:50
Forrás
HVG
A vidék egyre jobban elnéptelenedik, eközben a városok a fejlődés útjára lépnek - derül ki a Környezeti jövőkutatás – Magyarország 2050 című tanulmányból.

A szakemberek szerint nagy az esélye annak, hogy 2050-re megszűnik a sokszínűség Magyarországon, egyhangúvá válnak az élőhelyek. A vadméhek, madarak egy része is eltűnhet. A vadgazdaság szempontjából fontos fajok, mint az őz, a szarvas, a róka, a fácán és vaddisznó ugyanakkor megmaradhatnak. A tanulmány szerint már lesz az élővilág összetétele, az invazív növények ugyanis több őshonos növényt kiszorítanak majd.

ökológia
falusi idill
városiasodás
vidék
élőhely

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.