Ugrás a tartalomra

Hároméves fennállását ünnepli a zentai Charity adománybolt

2021.11.17
12:08
2021.11.17
15:29
Forrás
Pannon RTV
Három évvel ezelőtt külföldi ötlet alapján nyílt meg a ma már önerőből működtetett Charity adománybolt Zentán.

 Az adományozás és az újrahasznosítás jegyében működő üzletben a játékoktól kezdve, a különböző dísztárgyakon át egészen a ruházatig széleskörű kínálat várja az érdeklődőket. A bolt önkéntes alapon működik és fontos kiemelni, hogy az itt eladott portékák árából a rászorulókat tudják támogatni a tulajdonosok.

Ősz Szabó Márta, a Charity Adománybolt üzletvezetője: „A vevőkörünk nagyon változó. Vannak olyanok, akik szegényebb sorsúak, vannak olyanok, akik gyűjtők és vannak olyanok, akik csak igazán szeretnek csak egy kicsit kikapcsolódni, turkálni, nézelődni, tehát nagyon széles a paletta. Úgy érzem, minden réteg megjelenik itt nálunk.”

Zenta
Charity adománybolt
Ősz Szabó Márta

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.