Ugrás a tartalomra

A hegyi túrák csábítják majd a legtöbb turistát az idén

2020.05.29
12:44
Forrás
Magyar Szó
Hetven százalékkal is csökkenhet a világturizmus az idén tavalyhoz képest – jelentette ki a madridi székhelyű Turisztikai Világszervezet főtitkára.

A korábbi világválságok 10–20 százalékkal vetették vissza az idegenforgalmat, de a koronavírus-járvány következményei sokkal súlyosabbak – emelte ki Zurab Pololikashvili.

Az előrejelzések szerint az idén az emberek többet utaznak szárazföldi eszközökkel, mint repülővel, a hegyvidéki turizmus pedig népszerűbb lesz, mint a vízpartok. Az Idegenforgalmi Világszervezet számításai arra utalnak, hogy a légi közlekedés sűrűsödése szeptemberre várható.

A Turisztikai Világszervezet Európát fogja követendő példának tekinteni, mert ez a leglátogatottabb és – egészségügyi infrastruktúrájának köszönhetően – a legfelkészültebb világrégió. A nemzetközi idegenforgalom újbóli fellendítéséhez az úgynevezett zöld folyosók jelentenék az első lépést; ezeken lehetne biztonságosan utazni az egyes országoknak a járvány szempontjából kevésbé veszélyes térségei között.

turizmus
idegenforgalom
visszaesés
hegyvidéki turizmus

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.