Ugrás a tartalomra

Hétnapos tréninget szervezett az Ifix Ifjúsági Szervezet Adán

2018.08.04
10:35
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
Az Erasmus+ finanszírozásában megvalósuló csereprogramba egyebek mellett Marokkóból, Litvániából és Észak-Írországból érkeztek résztvevők.

Utolsó napjához érkezett az Ifix Ifjúsági Szervezet által szervezett hétnapos tréning Adán, amelynek idén nyáron csaknem harminc résztvevője volt. Takács Judit, résztvevő, Magyarország: „Már másodjára van szerencsém Adán lenni. Ahogyan az első alkalommal, most is nagyon sok programon vettünk részt. A tréning alatt folyamatosan workshopokat tartottak, de szabadidős programokon is részt vehettünk minden nap.”

Az egyhetes tréningre 11 országból érkeztek fiatalok. Köztük az olasz származású, most Magyarországon élő Claudia Patricolo. „Mindannyian különböző környezetből érkeztünk. Én például 27 éves vagyok és van munkám, tehát mondhatni, hogy felnőtt vagyok. Jó, hogy egyetemistákkal és idősebb emberekkel találkozhattam, akik más országokból, más kulturális háttérrel érkeztek. Mi együtt valóban létre hoztunk valamit.”

Az adai nyári tréning témája az Erasmus+ program népszerűsítése volt. Petrics Ákos, az Ifix Ifjúsági Szervezet tagja, és a tréning szervezője: „Minden workshop egy megadott időpontban kezdődik. Összehívjuk a résztvevőket és csinálunk egy kis energetizáló gyakorlatot, amelyen mindenki átveszi a csoport hangulatát. Ezek után egy előre meghatározott terv szerint dolgozunk. Minden workshopnak megvan a maga tematikája.”

A szervező elmondta, a műhelymunkáknál a különböző környezetből érkezők másképpen állnak hozzá egy adott témához, és ezzel lehetővé teszik, hogy egy problémát különböző nézőpontból közelíthessenek meg.

tréning
fiatalok
Ada
IFIX Ifjúsági Szervezet
Erasmus

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.