Ugrás a tartalomra

Híradó Plusz: 58. gučai dragačevói fúvós fesztivál

2018.08.10
11:44
2018.08.10
16:37
Forrás
Pannon RTV
Csütörtökön kezdődött az 58. gučai dragačevói fúvós fesztivál. Dušan Ivanovićtyal, a Dragičevói Ökológiai Egyesület elnökével Toma Viktória a Pannon RTV riportere beszélgetett a helyszínen.

„ Jó estét, köszöntöm önöket az 58. gučai dragačevói fúvós fesztiválon, ma kezdődött hivatalosan immár hagyományos fúvós fesztiválunk, amely először 58 évvel ezelőtt kezdődött itt a helyi templomudvarban egy hársfa árnyékában, amely ma már a szerb állam védelme alatt áll. A fesztiválnak azóta mintegy 15 millió látogatója volt. A gučai fesztivál Szerbia, Európa és az egész világ legnagyobb népi fúvós fesztiválja, a hagyományos népzene őrzőinek gyülekezőhelye. 1961-ben kezdődött, és az első gučai fúvóstalálkozón mindössze négy zenekar vett részt. Ma már zenekarok százai szállnak versenybe, a gučai fesztivál elődöntőiben négy szerbiai körzetben, a dél-, kelet- és nyugat-szerbiai illetve vajdasági selejtezőkön. Gučára csak a legjobb rezesbandák jutnak el, és itt gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában versenyeznek. A fúvósok mellett a gučai fesztivál a hagyományos ételek és kézműves termékek kavalkádját kínálja, és nemcsak a helyi hagyományokat élteti, hiszen a gučai fesztivál régen kinőtte már a helyi jellegét. El kell még mondanunk azt is, hogy a szerb hagyományok mellett több kötődésünk van a magyar nemzethez is. Múlt évben itt forgatott a magyar állami televízió, több helyszínen is a környéken, ott, ahol az úgynevezett magyar temetők vannak. Ezeken a helyeken magyar katonákat temettek el az első világháború idején és azt megelőzően. Ezenkívül rengeteg magyarországi vendégünk volt már, közülük is fontos megemlíteni egy magyar motorost, aki sok éven át rendszeresen eljött, azóta már elhunyt sajnos, de a családja továbbra is minden évben ellátogat hozzánk, az egyetlen vajdasági magyar napilap, a Magyar Szó pedig sok éven keresztül volt a gučai fesztivál egyik médiatámogatója.”

Híradó Plusz
Guča

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.