Ugrás a tartalomra

Hótakaró borítja Vajdaságot

2018.02.27
16:08
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
A hótakaró vastagsága szinte minden településen meghaladta a 10 centimétert - jelentik a tudósítóink.

Szabadkán jelenleg is esik a hó, az utakat folyamatosan tisztítják. A város központjában és a környező helyi közösségekben és településeken az utcákon hólapáttal és munkagépekkel dolgoznak a takarítók.

Zentán hétfő este is sűrűn esett a hó. Addigra már jelentősebb hómennyiség hullot le. Már az utakon is megmaradt a fehér takaró, a többi részen pedig a vastagsága megközelítőleg négy centiméter volt. Már az esti órákban elkezdték takarítani a kerékpár utakat. A gyerekek élvezték a késő téli hóesést. A szánkók is végre előkerülhettek a padlásról.

Kedd reggelre már vastag hóréteg borította a zentai utcákat. Délelőtt 9-kor pedig már tisztították az utakat. Ennek ellenére a központban is, és a városszéli útszakaszokon is nehéz volt a közlekedés. A hőmérséklet reggel - 8 fok körül alakult. Az elkövetkező napokban is fagypont alatt marad a hőmérséklet, ezért az előrejelzések szerint hétvégéig valószínűleg nem olvad el a hó.

Adán is jelentős hómennyiség hullott le a hétfői és a keddi napon. Ma reggel még gondot okozott a közlekedés, azonban a délelőtt folyamán a helyi útkarbantartási közvállalat munkatársai az utakról és a járdákról is folyamatosan takarították a havat.

Magyarkanizsa község területén tegnap délután óta kisebb-nagyobb intenzitással havazik. Ma reggelre mintegy 12-13 centiméter vastag hótakaró alakult ki, ami igen csak megnehezíti a közlekedést, de szerencsére nem voltak hóátfúvások, így ma reggel a munkahelyekre mindenki el tudott jutni és nincs gond a települések élelmiszerellátásában sem. A regionális utak és a szerződéses alapon átvállalt néhány községi út tisztítását a szabadkai Vojput végzi. Az illetékesek szerint a hóeltakarítás zökkenőmentesen zajlik, de időbe telik, mire a gépek mindenhova eljutnak, a hó ugyanis megállás nélkül esik.

Törökkanizsa község területén tegnap délután óta mintegy 11 cm hó hullott. Azóta is kitartóan havazik, ezért még nagyobb hómennyiségre lehet számítani a nap folyamán. A fő- és mellékutakat még nem tisztítják a község területén, ezért az utak csúszósak, havasak.

A hótakaró Topolya községben is gondot okoz a közlekedésben. A főbb útvonalakat, települések közötti utakat már a délelőtti órákban letisztították, de a közlekedésben résztvevők számára ajánlott a fokozott figyelem. A topolyai Komgrad Kommunális Közvállalat téli szolgálata is tisztítja a város főbb utcáit, útvonalait, sóval és kőtörmelékkel szórják be. A kisebb utcákban a helyi közösség munkásai is közreműködnek a tisztításban. A Vöröskereszt székháza melegedőként funkcionál a téli időszakban, bárki igénybe veheti akinek szüksége van rá. Az egészségház megerősített szolgálattal dolgozik, hiszen ilyenkor megnövekszik a végtagtörések száma. Az illetékesek arra kérik a lakosságot, aki teheti ne induljon útnak, valamint mindenki tisztítsa el a saját háza előtt a járdákat.

Óbecsén ma éjfél óta dolgoznak a munkagépek, amelyek először a fő utakról takarították el a havat. Željko Plavšić, a Komunalac Közvállat igazgatójának a tájékoztatása szerint a nagybecskereki Ekogradnja két hókotrója meghatározott prioritások szerint tisztítja az utakat, így Óbecse után a környező települések is sorra kerülnek. Délelőtt már Péterrévén is megjelent az egyik munkagép, így várhatóan rövidesen a többi településen is könnyebb lesz majd a közlekedés az utakon.

Hétfő reggeltől Törökbecsén is erősen havazik. A helyiek ma reggel még vastagabb hótakaró ébredtek, mely 10 cm-es vastagságúra nőtt. Az utak tisztításáról a helyi illetékes közvállalat gondoskodik. Voltak akik már kora reggel szorgoskodtak és a házuk előtt tisztították a járdát. Vladimir Radišić, a Komunalac közvállalat igazgatója elmondta, hogy az utak tisztítását a hétfő reggel óta folyamatosan végzik, azonban prioritásnak tartják a főutakat. Jelenleg a törökbecsei közvállalat mintegy 50 km-es útszakaszt takarít folyamatosan.

Újvidéken nem okoz komolyabb gondokat a havazás, néhány település és városrész azonban továbbra is nehezen megközelíthető. A legkritikusabb helyzet a reggeli órákban Káty és Tiszakálmánfalva, valamint Tiszakálmánfalva és Kabol között volt, ahol a hófúvások és a kialakult hóréteg miatt szinte teljesen beállt a közlekedés. A tartományi székváros területén mintegy 80 jármű és 250 közmunkás tisztítja jelenleg is a város utcáit. A téli szolgálat folyamatosan, három műszakban dolgozik.

Temerinben reggel -8 fokot mértek a hőmérők, ám a meteorológiai szolgálat szerint a hidegérzet akár -15 fok is lehet. Az éjszaka folyamán is folyamatosan esett, így a hótakaró vastagsága meghaladta a 10-15 centimétert, a helyi kommunális közvállalat pedig megkezdte az utak tisztítását. A tulajdonukban levő gépezetek mellett szerződtetik a helyi mezőgazdasági termelőket is, ugyanis az állandó hóesés miatt csak így tudják folyamatosan tisztán tartani a település utait. Arra kérik a lakosokat és a magánvállalkozókat, hogy az épületek és magánházak előtt rendszeresen takarítsák a havat és olvasszák fel a jeget, valamint biztosítsák a hozzáférést a közterületeken levő szemetes kukákhoz - áll a közvállalat hivatalos közleményében.

Közép-Bánátban csaknem 24 órán keresztül havazott és mintegy 15 cm vastagságú hóréteg keletkezett. A hóesés csak a déli órákban állt le. A hőmérséklet a reggeli órákban -7 Celsius fok volt, de a napközben is csak egy-két fokkal emelkedett a hőmérséklet. Az útkarbantartó vállalat részlegének jelentése szerint Közép-Bánátban a közlekedés lelassult, de a főbb utak járhatók, egyedül a mellékutakon van fennakadás. Az útkarbantartók folyamatos ügyeletet tartanak.

A nagybecskereki köztisztasági vállalat dolgozói tegnap este óta folyamatosan tisztítják a járdákat és az átjárókat. A nagybecskereki kommunális rendőrség szerint az illetékes szolgálatok, de a polgárok is takarítják a havat. A nagybecskereki közkórház sürgősségi osztályán ma is megszokott számú beteget fogadtak. Komolyabb közlekedési szerencsétlenség nem történt, a rendőrség pedig a csúszós utak miatt óvatosságra inti a járművezetőket.

időjárás
Vajdaság
Temerin
Törökkanizsa
Magyarkanizsa
Óbecse
Törökbecse
Nagybecskerek
Zenta

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.