Ugrás a tartalomra

Húsvéti nyuszi, piros tojás...

2018.03.22
13:34
2024.03.19
08:39
Forrás
Pannon RTV
A hét minden napján húsvéti foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. Egy kis szülői segítséggel kosarak, képeslapok, nyuszik, fali díszek készülnek.

Zokni, rizs, ragasztó – ennyi hozzávalóból készülnek a húsvéti nyuszik az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör húsvéti foglalkozásán. Minden nap mást tanulnak meg a gyerekek. Bihari Alexandra, Óbecse: „Hétfőn tojástartó kosarat, kedden pedig ujjnyomdás képeslapot.”

A gyerekek már nagyon várják a húsvéti ünnepeket. Farkas Larissza, Óbecse: „Tojásokat lehet festeni, vannak ilyen foglalkozások, és lehet ilyenkor pályázatokra is menni az iskolával.”

A legtöbb gyereket a szülők vagy a nagyszülők is elkísérik. Korcsik Irén az unokájával érkezett: „Örömmel jöttem most is a foglalkozásra, mert ilyen korán kell a gyerekekkel is foglalkozni, hogy megszeressék a kézimunkát is meg a hagyományt is, hogy őrizzék.”

A húsvéti foglalkozásokon minden nap 20-25 gyerek vesz részt, akik egyszerű anyagokból ötletes tárgyakat készítenek. Ricz Kasziba Beáta, szervező, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse: „Egyre több szülő érkezik a gyerekekkel, úgyhogy az ilyen gyerekprogramnak induló foglalkozásaink családi programmá váltak, és a közös készülődés részei lettek.”

A rendezvény megszervezését a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Óbecse
húsvét

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.