Ugrás a tartalomra

Idén is kiszáradt a Sóskopó

2019.10.19
13:55
Forrás
Blic
Idén is kiszáradt a bánáti Sóskopó. Ez a harmadik év, amikor a szikes tóban nincs víz.

A kevés csapadék és az alacsonyabb talajvízszint miatt maradt szárazon a Sóskopó. A területen eddig mintegy 220 madár- és körülbelül 25 emlősfajt figyeltek meg. Vonulások során akár 20 ezer daru is megpihenhet itt. Az elmúlt években a kevesebb táplálék és víz miatt a darvak száma is csökkent, fontos pihenőhelyet veszíthetnek el ezek a madarak. A szakemberek a tavalyi évhez hasonlóan idén is vizet szeretnének vezetni a területre, hogy segítsék a darvakat és más madarakat. Az illetékesek szerint a Sóskopó teljes kiszáradása természetes folyamat, de ennek 5 vagy 10 évente kellene megtörténnie, nem minden évben.

Sóskopó
kiszáradt

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.