Ugrás a tartalomra

Idén is lesz ajvárfőző verseny Velebiten

2021.09.07
12:56
2021.09.07
17:30
Forrás
Pannon RTV
Idén is megszervezik Velebiten a hagyományos ajvárfőző versenyt szeptember 19-én. A falu immár hatodik, Magyarkanizsa község pedig nyolcadik alkalommal lesz házigazdája a rendezvénynek.

Mint minden évben, az ajvár helyszíni készítéséhez szükséges felszerelt főzőhelyet, tűzifát, valamint az ajvárnak való alapanyagokat a szervezők biztosítják, a versenyző csapatok pedig a saját eszközeiket kell, hogy magukkal vigyék. A verseny mellett látványkonyha, művelődési műsor és ügyességi verseny is várja a Velebitre látogatókat. A legjobb csapatokat megjutalmazzák.

Vranić Váradi Lívia koordinátor: „Az első helyezett csapat pedig ezen kívül képviselheti majd Velebitet, illetve Magyarkanizsa községet az október 9-én megrendezésre kerülő belgrádi döntőn. Arra biztatok mindenkit, hogy ragadjon fakanalat, jelentkezzenek a főzőversenyre, amit még mindig megtehetnek a velebiti helyi közösség irodájában. Legyenek részesei ennek a főzőversenynek és szálljanak ringbe az ajvár-bajnok címért, hiszen 2021-ben is el kell dönteni, hogy ki készíti a legfinomabb ajvárt.”

ajvárfőző
verseny
Velebit

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.