Ugrás a tartalomra

Ingyen ebéd a rászorulóknak a szabadkai Éden étteremben

2020.04.03
15:32
2020.04.03
17:45
Forrás
Pannon RTV
A hátrányos helyzetűeknek egy nappal korábban kellett értesíteniük a tulajdonost, hogy igényelnek meleg ételt. Az akció során 20 adag ebédet osztottak ki a rászorulóknak.

Sorban érkeztek az emberek a szabadkai Éden étterem ablakához. Bécsi szelet, sült burgonya és saláta várta őket, mindez ingyen.

Hatala Szuzanna: „Láttam, hogy megjelent a felhívás, jelentkeztem a megadott telefonszámon mivel szociális segélyt kapok. Már jó pár éve Vöröskereszten keresztül kapom az ebédet minden nap, de most ebben a helyzetben nem tudok a 17 éves kislányommal nem tudok alkalmazkodni, hogy legyen is és jusson mindenre.”

Állami rendelet szerint a koronavírus-járvány ideje alatt az éttermek nem fogadhatnak vendégeket, azonban a kiszállítás, illetve a jótékonysági ételosztás engedélyezett számukra, az előírások tiszteletben tartása mellett.

Dragan Majstorović: „Hallottuk, mert nehéz időszak van, ezért azt hiszem, hogy ez elkerülhetetlen és a koronabetegség közepette az ember humánus és segíteni akar. Megkérdeztem és azt mondta kaphatok én is és a feleségem is.”

Az Éden éttermet vezető család szerint korábban is már sok esetben kopogtattak be az ablakon segítséget és élelmet kérve. Emiatt és a vírus okozta korlátozások miatt döntöttek az ételosztás mellett.

Pletl Éva, étteremvezető: „A család döntött az akció megkezdéséről. Segíteni szeretnénk azokon az embereken, akik rá vannak szorulva. Ezért mi pénzt nem kérünk, csak segíteni akarunk azokon, akik tényleg valóban rá vannak szorulva.”

Az Éden étteremben pénteken 20 adag egytálételt osztottak ki és a jövő héten is folytatódik a rászorulókat támogató megmozdulás. Pletl Éva elmondta, hogy az akció célja embertársaink megsegítése mellett az is, hogy minél több helyi étterem csatlakozzon a kezdeményezéshez. Ezzel pedig a lehető legtöbb nélkülöző személy számára biztosítsanak meleg ételt.


Azok akik ételt szeretnének igényelni, vagy felajánlásaikkal segítenék az akció folytatását a következő telefonszámokon jelentkezhetnek: 064/182-62-34, 060/052-58-51, 024/ 525-851

 

Szabadka
koronavírus

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.