Ugrás a tartalomra

Ingyenes koncertet ad Sting és Shaggy a Hősök terén

2018.11.15
07:47
2018.11.15
08:07
Forrás
MTI
November 24-én Sting és Shaggy ad ingyenes koncertet Budapesten a Hatoslottó 30. születésnapján. A magyar vendégzenekar a Punnany Massif lesz.

Sting immáron tizedik alkalommal jár Budapesten, először  1988-ban az Amnesty International turnéja során, amikor Peter Gabriellel, Bruce Springsteennel és Tracy Chapmannel a Népstadionban játszott.  Legutóbb pedig 2017 őszén lépett fel.

Hogy újra élőben hallhatjuk, az a Szerencsejáték Zrt.-nek köszönhető: a cég hosszú ideje elkötelezett a hazai kulturális élet támogatása mellett. A 2017-ben a Hatoslottó játékadójának 80 százaléka, azaz 4,4 milliárd forint a Magyar Nemzeti Filmalap forrásait, az Ötöslottó játékadójának 90 százaléka, azaz 10,5 milliárd forint a Nemzeti Kulturális Alapot támogatta.

Az első Hatoslottó-sorsolást harminc évvel ezelőtt 1988. október végén tartották. Kezdetben havonta, majd kéthetente, később pedig már hetente sorsoltak. Akkoriban egy szelvény ára 10 forint volt. A Hatoslottó történetének eddigi legnagyobb főnyereményét 2008-ban vihette haza egy szerencsés játékos, aki csaknem 3 milliárd forinttal gazdagodott.

Sting mellett Shaggyt, azaz Orville Richard Burrell jamaicai énekest is hallhatjuk – akinek a nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint az Oh Carolina, a Boombastic, az It Wasn’t Me vagy az Angel. A brit sztár 2018 áprilisában jelentette meg közös lemezét, a 44/876-ot, amelyet az Egyesült Királyság és Jamaica szigete inspirált: az album címe is a két ország körzetszámából áll össze.

Sting
Budapest

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.