Ugrás a tartalomra

Interjú Rúzsa Magdival a Pannon Presszóban

2021.01.25
17:10
2021.01.25
17:27
Forrás
Pannon RTV
A Pannon Rádiónak nyilatkozott Rúzsa Magdi vajdasági énekesnő, aki szombaton megnyerte a Petőfi Zenei Díj 2020 elnevezésű gálán az év legjobb női előadója kategória díját.

Az elismerést ugyanebben a kategóriában 2016 és 2019 után vehette át ismét a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV gálaműsorában. Elmondása szerint a folyamatos sikerének a titka a közönségében rejlik, hiszen teltházas koncertek, szívélyes fogadtatás várja mindenhol, ahová eljut. Bár a koronavírus-járvány miatt tavaly a fellépéseinek zömét le kellett mondania a korlátozó intézkedések végett, de felkészülten várja a folytatást.

Elmondta azt is, hogy Karma címmel új lemeze fog megjelenni áprilisban, musicaldarabját még az idén színpadra vonultatná, és nagyon hiányzik neki a szülőföldje, ahova mindenképp szeretne hazalátogatni. Addig is kitartásra szólítja fel a rajongóit és a vajdasági magyarokat is.

„Az elismerés mindig számít. Ez nemcsak azért fontos, mert egy szakmai zsűri ítéli meg, hanem mert a közönség ítéli meg. Ezért a legnagyobb zsűri mindig a közönség. Ha a közönség szereti, amit csinálsz, akkor azt gondolom, hogy elégedett lehetsz, és hiába kapsz mindenféle elismerést, ha közben nincs közönséged. Azt gondolom, hogy ami a legszebb dolog, ami velem történhetett, és amire a legbüszkébb vagyok az elmúlt 16 évben: egy hatalmas tábort, egy hatalmas közönséget tudtam magamnak kiépíteni, akik követnek, folyamatosan ott vannak velem, jönnek a koncertekre. Nagyon nehéz volt a tavalyi év és nem tudjuk, hogy mi lesz az idén és ilyenkor minden egyes visszajelzés számít.”

A teljes interjút a Pannon Presszóban hallhatják kedden az FM 91.5 MHz-n!

Rúzsa Magdi
Pannon Presszó
interjú

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.