Ugrás a tartalomra

Ismét elérkezett a Kukoricafesztivál ideje!

2018.10.07
08:00
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
A három napos nemzetközi rendezvényen a népzene és a néptánc mellett hagyományos, a kukoricához köthető népi játékokkal, vetélkedőkkel és kirakodóvásárral is várják a látogatókat Magyarkanizsán.

Énekes-táncos hívogatóval és felvonulással kezdődött a rendezvény, külföldi és itthoni néptáncosok csalogatták az embereket a Városháza előtti térre. A hivatalos megnyitó után a gyerekek számára rendeztek vetélkedőket, különböző népi játékokat. Vajda Denisz a kukoricamorzsolást nagyapjától tanulta. „Úgy a legegyszerűbb, ha a kukoricacső eleje felé, felfelé húzzuk az ujjunkat, akkor nagyon egyszerűen lepattan.”

A szervező Tisza Néptáncegyesület 13 évvel ezelőtt hívta életre az eseményt. Tóth Ágnes, elnök, Tisza Néptáncegyesület, Magyarkanizsa: „A fesztiválunk gyerekközpontú. A kukoricához kapcsolódó munkákhoz fűztük hozzá a játékokat, a vetélkedőket. Kukorica fosztást és a kukorica morzsolást is szerveztünk, hogy testközelbe kerüljenek a természettel. Bár ilyen módon ismerkedjenek meg a kukoricával, és érezzék azt, hogy nem olyan egyszerű ám az asztalra tenni a kukoricából készült ételeket.”

A játékok mellett a kézműves kirakodóvásár, a művelődési műsor, a különböző alkotóműhelyek, a görhéből készült ételek és még a tökvicsori-faragás is a szerves részét képzi a Kukoricafesztiválnak. Sárközi István, jelölt, Magyar Összefogás: „A hagyományőrző rendezvény nagyon fontos, hiszen megváltozott a mezőgazdaság és a mezőgazdasági világ. Ma már csak a közép- és az idősebb korosztály emlékszik arra, hogy kellett kézzel törni a kukoricát, és nem csak néhány holdon, hanem sokkal nagyobb területeken. Emlékszem, milyen örömet tudott okozni egy piros kukorica, vagy hogy csínyként 15 percre abba lehetett hagyni a munkát! Itt vagyunk, örülünk, hogy erről nem feledkeznek meg és biztosítjuk őket a további munkában.”

A rendezvény szombati napja a vajdasági népzenészek gálaműsorával ért véget a Művészetek Házában.

Kukoricafesztivál
Magyarkanizsa
Magyar Összefogás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.