Ugrás a tartalomra

Jelentkezz a Tantárgyháló tanulmányi versenyre!

2022.11.29
12:12
Forrás
Közlemény
A jelenségek, események, törvényszerűségek közötti összefüggések felfedezésére és tanulmányozására hívja a pályázókat az Új Kép folyóirat 24. tanulmányi versenye, a Tantárgyháló.

Általános iskolás felsős és középiskolás diákok jelentkezését várják. Legfeljebb két diák készítheti közösen a pályamunkát, melynek megírásához, vagy mozgóképi megjelenítéséhez önálló kutatást kell végezni.

A pályázóknak javasolják, hogy a kutatás során együttműködjenek valamely intézménnyel, mint amilyen a könyvtár, múzeum, levéltár, vagy pedig szakemberrel.

A pályaművek terjedelme az általános iskolások számára 5 gépelt oldal, a középiskolások számára pedig 12 oldal ajánlott. Ez a terjedelmi korlát a szöveges részre vonatkozik, a mellékletre, mint a táblázatok, grafikonok, képek, nincs korlátozás. A videós formátumú pályaművek terjedelme 3-5 perc lehet.

A témaválasztás ezúttal sem teljesen kötött. A projektmunka egyetlen feltétele, hogy a versenyző által választott fogalom/téma köré épüljön úgy, hogy két különböző tudományterületre koncentrál.

Az ötlettervek beküldési határideje 2022. december 22. A pályaműveket 2023. március 10-éig kell elküldeni, a döntő pedig április folyamán lesz. A döntőben helyezést elérők vásárlási utalványban részesülnek. A pályázat részletei és a jelentkezés módja a www.tantargyhalo.net honlapon található. 

Tantárgyháló
tanulmányi verseny
Új Kép

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű