Ugrás a tartalomra

Jó hangulat és jótékonykodás jellemezte a Szentmihályi Magyar Disznótort

2021.11.28
11:55
2021.11.28
16:33
Forrás
Pannon RTV
Szentmihály szorgalmas kertészeiről és a gabonatermelőiről ismert. De ebben a most már alig hat-hétszáz lakosú faluban is élnek a bánáti magyarlakta településekre jellemző hagyományok. Így a disznótor is.

Ennek a hagyománynak a megőrzése céljából szervezték meg tegnap az első Szentmihályi Magyar Disznótort.

Hagyományteremtő szándékkal fogtak össze a bánáti kertészfaluban. Egyrészt, hogy megőrizzék az egykori disznótorok hangulatát, másrészt, hogy közösségi találkozót teremtsenek az egész éven keresztül sokat dolgozó szentmihályiaknak. A gyerekek élvezték a „kis tüzet” az egykori szövetkezeti udvarban. A bátrabbak át is ugrálták.

Tóth Ernő, tanácselnök, Szentmihály HK: „Hagyományos disznótorok még vannak. Gondolom, hagyományos, úgy, hogy gázzal pörkölik, nem szalmával. Mert a szalma, az már kimúlt, mert sajnos a faluban még jószág se nagyon nincsen. Nagyon kevés a disznóállomány is. De azért még a disznótorokat, most az újabb szerint, mindenki azért megtartja.”

A rendezvény ötlete a helybeli focicsapat berkeiből indult, ahol a mérkőzések után együtt beszélik meg a pályán történteket.

Bálint János szervező: „Nagyon szeretjük a focimérkőzés után az úgynevezett „harmadik félidőt”. Amikor mindig a futballistákat és saját magunkat megvendégeljük. Bab, paprikás, birkapaprikás, malacpecsenye, báránypecsenye, csirke, sült csirke. És így eldöntöttük, hogy november 29-ére, vagyis az a szombat, vasárnap, amikor megfelel, akkor összejövünk és csinálunk egy ilyen disznóvágást.”

A pörkölés után a kétszáz kilós jószág az asztalra került, húsából pedig 38 főzőcsapat próbálta elkészíteni a legízesebb disznótori paprikást.

Kószó Rozália, Rémusz Hagyományápolók Egyesülete, Muzslya: „A hagyma dinsztelése, és akkor belerakjuk a húsokat, tehát mindenféle, ottan legyen bordából, karajból, tiszta combból. És még azt is szoktuk csinálni, hogy mikor az „abálót” megfőztük, akkor a májából, szívéből, veséből még adunk hozzá a paprikáshoz és tovább főzzük. Tehát van a hagyma, a különféle húsok, a disznónak a különféle részéből, piros paprika és a krumpli.”

Pálinkaversenyt is szerveztek, amelyre 47 kiállító 115 mintát küldött Szerbia számos településéről.

Kószó Dániel szervező: „Szentmihályon, mint más falvakban is, hagyománya van a házi pálinka főzésének. Főznek, a gyümölcstől függ, hogy milyen ára van, mennyi termett. Az idén a birsalma, a körte, szőlő kevesebben ment itten, de jól megfőzik a pálinkát a mi helységünkben is. És majdnem minden háztartásnak van saját, privát pálinkája.”

Szerény támogatásokból sikerült összehozni a rendezvényt, mégis értékes díjakat osztottak ki és jótékonysági jellege is volt. Az eladott disznótori paprikásból származó bevételt a helybeli labdarúgó-csapatnak adják, a pálinka és a díszpoharak eladásával pedig egy beteg kislány gyógykezeléséhez járultak hozzá.

Szentmihály
Szentmihályi Magyar Disznótor
disznótor
hagyományápolás
főzőverseny
jótékonyság
pálinkaverseny

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.