Ugrás a tartalomra

Jó hangulatú műsort sugárzott a SZMR Tóthfaluból

2021.09.25
16:13
2021.09.25
17:47
Forrás
Pannon RTV
Rendhagyó műsorral jelentkezett a Szabadkai Magyar Rádió Tóthfaluból, hiszen nemcsak Vajdaság költözött a faluba, hanem az SZMR is.

 Fél 1-től 3 óráig élőben, a helyszínről jelentkeztek kollégáink. A tartalmas műsorban a zene mellett, a kancsikával, vagyis az ostorral is megismerkedhettek a rádió hallgatók, de a budapesti Szelindek együttest is bemutatta és megszólaltatta hangszereit. A műsorvezetők Dedić Szuzana és Mészáros György voltak.

Dedić Szuzana, főszerkesztő, Szabadkai Magyar Rádió: „Sokkal jobbra sikeredett ez a nap, mint amire számítottam. Nagyon sok pozitív hozzáállást kaptunk azoktól, akik itt vannak a helyszínen és itt voltak velünk. Ők erőt adtak nekünk, hogy mi is lendülettel vigyük végig ezt a műsort. Igen, táncra is perdítettek. Egy kisfiú felkért táncolni és az ilyen felkérésnek nem lehet nemet mondani természetesen.”

SZMR
Tóthfalu
Vajdaság Tóthfaluba költözik

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.