Ugrás a tartalomra

Jótékonysági családi nappal zárult a felsőhegyi Cifrapalota tábor

2019.08.24
14:31
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
A Szent József-plébániatemplom szervezésében létrejött rendezvény teljes egészében önkéntes adományokon alapul, így tudták biztosítani a gyerekek számára az ingyenes részvételt.

Citeramuzsikával kezdődött a táborozók által előadott jótékonysági műsor a zárónapon.
 

A felsőhegyi gyerekek egy héten keresztül különböző játékokon vettek részt, a kézműveséggel ismerkedtek, de a Zentai Városi Könyvtár Felsőhegyi Fiókkönyvtárában is jártak.

Zsoldos Titanilla elmondta, mi tetszett neki a legjobban: „Egy újságpapírt leterítettünk a földre, és mindig félbe kellett hajtogatni, és táncolni kellett rajta.”

Sándor Alex számára a legnagyobb élmény az volt, hogy sokan összejöttek, és jókat játszottak: „Az egyik játékban vannak kártyák, és mindegyik lapnál egy hasonlóság van, amit meg kellett keresni.”

Deák Violának nagyon tetszett a tábor: „Voltak különböző kézimunkák, játékok. Tanultunk is új dolgokról, játszottunk is sokat és nagyon tetszett, labdás játékok is voltak.”

A közösségi tábor zárónapján a szülők megvásárolhatták a gyerekek által készített tárgyakat, illetve adományokat is gyűjtöttek. A befolyó összegből a nehéz sorsú családok gyerekeinek iskoláztatását támogatják.

A szervezők elmondták, a tábor célja egyebek között a közösségépítés volt. Varga József, diakónus, szervező: „Az, hogy megismerjük egymást, illetve tulajdonképpen az, hogy Felsőhegy egy kicsit összetartóbb legyen a gyerekek által, megpróbáltuk a szülőket is egy kicsit bevonni, tehát hogy jöjjenek együtt a gyerekekkel, részt vegyenek ezen a táboron, de főleg az, hogy megismerjük egymást, és megérezzük azt, hogy összetartozunk.”

Az öt napos tábor a felsőhegyi Szent József-plébániatemplom és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közös szervezésében jött létre.         

Felsőhegy
Cifrapalota
tábor
jótékony
családi nap

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.