Ugrás a tartalomra

Karácsony böjtjére gudúc kalács

2020.12.21
14:14
2020.12.21
19:21
Forrás
Pannon RTV
A bánáti Tordán is tart a karácsonyi készülődés, habár nincs akkora nyüzsgés a faluban, mint az szokott lenni korábban. Advent utolsó vasárnapján mégis érezhető volt, hogy az elkövetkező napok örömtelibbek lesznek.

Korlátozások és óvintézkedések közepette készülnek a karácsonyra Tordán. Persze a gyerekek most is ugyanolyan örömmel fogadják az ajándékokat. Advent negyedik vasárnapján megtelt a Nepomuki Szent János templom. Meggyújtva a negyedik adventi gyertyát Masa Tamás plébános kitartásra biztatta az ezer lélekszámú közösséget, hangsúlyozva, hogy karácsony üzenete élő valóság marad.

Masa Tamás, plébános, Torda: „Bátorság, kitartás, s imádságban virrasztva, örvendezve ünnepeljük az Ő születésének az ünnepét. Ne ijedjünk meg a kihívásoktól, hanem - méltó keresztény életet élve – betartva az előírásokat, az állami intézkedéseket, az egyházi intézkedéseket, de mégis a szív örömében ünnepeljük Jézus születésének a napját.”

A határátlépési korlátozások miatt sok tordai család nem lesz együtt karácsonykor. A Kocsis család számára a közös karácsonynak külön jelentősége van. A családfő és a két gyerek ugyanis Magyarországon dolgozik, az édesanya pedig Tordán van. Az ő karácsonyuk olyan lesz, mint minden eddigi.

Kocsis Róbert, Torda: „Mióta együtt vagyunk Erikával, minden karácsonykor anyósomékhoz megyünk ebédre. Ott lesznek a sógorék is, és utána megyünk édesanyámhoz kívánni karácsonyt, meg a húgomékhoz. Ez szinte már 25 éve így van. Örülünk, hogy itthon lehetünk, hogy a jelenlegi helyzetben is együtt a család.”

A fiataloknak sem könnyű elszakadni a családtól. Különösen, amikor a hazautazás is nehézségekkel jár.

Kocsis Adrián, Torda: „Júliusban voltam utoljára itthon. Azóta nem láttam anyukámat. Ő itthon van Tordán, és mostan karácsonyra szerencsére sikerült újra eljönnöm, úgyhogy nagyon örülök neki, hogy láthatom.”

A technika megkönnyíti a szétszakadt családok közötti kapcsolattartást. A személyes találkozás – különösen az idősebbek számára – mégis fontos.

Kocsis Anita, Torda: „Nagymamánkat is már nagyon rég láttuk. El is mentünk hozzá, naponta is. Ilyenkor is minden nap elmegyünk.”

Az édesanyának a legnehezebb. Kereskedőként dolgozik, közben vigyáz az itthon maradt szülőkre, a családi házra, amelytől nem akarnak megválni. Ilyenkor a gondokat feledteti az ünnepre való készülődés.

Kocsis Erika, Torda: „Karácsony böjtjén halászlét, a férjem szeret kocsonyát főzni. Karácsonykor pedig ünnepi ebédre szoktunk édesanyámékhoz és testvéremékhez elmenni.”

Tordán van egy különlegesség is, amely nélkül nem múlhat el karácsony böjtje, az pedig a gudúc kalács. Egyszerű fonott kalács, amelyet igazán csak Tordán lehet fogyasztani.

karácsony
böjt
gudúc
kalács
Torda
Nepomuki Szent János templom
Masa Tamás
plébános

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.