Ugrás a tartalomra

Karácsonyi Kavalkád Zentán

2018.12.21
08:30
2018.12.21
18:05
Forrás
Pannon RTV
Az ünnepi vásárban kézműves termékeket, házi készítésű élelmiszereket, valamint italokat is vásárolhatnak az arra járók. A négynapos rendezvény keretén belül Betlehemes Találkozót is szerveznek.

A Karácsonyi Kavalkád nem csak azok számára kínált kiváló lehetőséget, akik szerették volna szeretteik számár megvenni a karácsonyi ajándékokat. A felnőttek kiváló ízesítésű forralt borokat is kóstolhattak, a gyerekek számára pedig ilyen, fűszeres almalevet is kínáltak a standoknál. A vásárban nézelődők között olyanok is akadtak, akik egészen Temerinből érkeztek a rendezvényre. Fuszkó Dóra, Temerin: „Szép a világítás, rengeteg ember van. Szépen fel vannak öltözve. Hó is van. Az egész karácsony hangulatát átadja.”

A rendezvényre érkezők kézműves termékeket is vásárolhattak. Mészáros Melinda, árus: „Nem panaszkodhatom. Nagyon sokat vásároltak. A fürdőbombákat készítette a lányom, kecsketejből pedig szappanokat. Mindet természetes anyagokból. Tiffany dísztárgyak is vannak, mert a lányom üvegező, és ilyeneket készít. Angyalkákat, karácsonyi díszeket.”
 

Az önkormányzat és Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete idén hetedik éve szervezi meg a Karácsonyi Kavalkádot. Laskovity Kornél, igazgató, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete: „Forralt bor, mézes pálinka, kürtös kalács, karácsonyi ajándékok. Ezek mind a Kavalkád részeként jelennek meg. Reméljük, hogy sokan kilátogatnak az idén is, és mindenkinek tetszeni fog, amit megálmodtunk a város főterére. Nagy hangsúlyt fektetünk minden évben a díszvilágításra.”

A Betlehemes Találkozóra, amelyet szombaton és vasárnap is megszerveznek, idén tizenkét vajdasági településről érkeznek hagyományápoló csoportok, akik változatos formában adják elő betlehemi műsorukat a város főterén található Pavilonban.

Zenta
vásár

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.