Ugrás a tartalomra

Karácsonyi készülődés

2022.12.14
16:18
Forrás
Pannon RTV
Zajlik a karácsonyi készülődés a magyarkanizsai Fény-bárka mellett a horgosi napköziben is.

Horgoson 2019-ben nyitotta meg kapuit az ottani napközi, ahová azóta járhatnak a helyi fogyatékkal élők különböző foglalkozásokra. Ottjártunkkor épp karácsonyi rajzok, ajándékok készültek.

Karácsonyi hangulat uralkodik egész héten a horgosi Fény-bárka napköziben. A felhasználók varrnak, rajzolnak, kézműveskednek. Vásár Róbert gondos és precíz munkával épp díszdobozokat készített.

Vásár Róbert, felhasználó, Fény-bárka napközi, Horgos: „Először is kiszabom a kartont, utána meg ráragasztom ezt a tapétát. Valójában ezt ha leveszem, ez így néz ki, szétnyílik és oda kerül akár a cukor, akár a csoki, bármi lehet benne.”

A horgosi napköziben kilenc felhasználóval foglalkoznak. Az adventi időszak kezdetével már elkezdtek az ünnepekre hangolódni és minden napra jut valami tennivaló.

Bicskei Andrea, pszichológus, Fény-bárka napközi: „Készítettünk közösen adventi naptárat is. A fiatalok kis rajzokkal díszítették a különböző ablakokat és mindegyik ablakot egy-egy fiatal nyit majd ki és ebben kis apróságok vannak, édességek, illetve olyan tevékenységek, amiket szeretnek a felhasználóink, például táncolhatnak aznap vagy énekelhetnek.”

Az intézményben készült ünnepi alkotások egyébként megtekinthetőek és megvásárolhatóak a magyarkanizsai napköziben vagy a Facebook-oldalukon.

Magyarkanizsa
Fény-bárka
Horgos
karácsony

Most

Népszerű