Ugrás a tartalomra

KÉK-hír: Gyereket a magasba!

2022.09.25
12:02
2023.11.21
09:25
Forrás
Pannon RTV
Tegnap újra megszervezték a Gyereket a magasba! elnevezésű akciót.

Tegnap szeptember 25-e, szombat volt.

A budapesti Három királyfi, három királylány

mozgalom szervezésében

tegnap 11 órakor megtartották

a Gyereket a magasba! című programot.

A Magyarországgal határos

magyar lakta területeken ugyanabban

az időpontban emelték fel tegnap

a szülők a gyermekeiket.

A program célja, hogy a résztvevők kiálljanak

a gyermekvállalás és a családalapítás fontosságáért.

Vajdaságban a VM4K szervezte meg a programot.

A VM4K a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- Kulturális Központ rövidítése.

Több vajdasági településen is megszervezték

a Gyereket a magasba! akciót.

A palicsi Magyar Művelődési Központban

a szülők és gyerekek közös játékokon

és foglalkozásokon vehettek részt.

A foglalkozások után délelőtt 11 órakor

a többi településsel egy időben

a szülők magasba emelték gyermeküket.

A KÉK-híreket elsősorban értelmi sérült embereknek ajánljuk, de hasznos lehet gyerekeknek, időseknek, vagy azoknak is, akik kevésbé ismerik a magyar nyelvet. Mi is az a Könnyen Érthető Kommunikáció (KÉK)?

KÉK-hír
KÉK-hírek

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.