Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Raffai Csaba

KÉK-hír: Képregénykészítők a VM4K-ban

2023.03.03
10:35
Forrás
Pannon RTV
Csütörtök este képregénykészítők előadását hallhatták az érdeklődők a szabadkai VM4K-ban.

Csütörtök március 2-a, tegnap volt.

A VM4K a Vajdasági Magyar Képző-,

Kutató-, Kulturális Központ rövidítése.

Patyerek Csaba és Linka Szabolcs

képregénykészítők voltak a vendégei

csütörtök este a VM4K-nak.

A vajdasági képregénykészítés

szépségeiről és nehézségeiről

Kucor Tamara művészettörténész

beszélgetett a vendégekkel.

Patyerek Csaba képregénykészítő

2020-ban ragadott ceruzát és kezdett el rajzolni.

Ő találja ki a történeteket és ő a képregények rajzolója.

Linka Szabolcs az, aki Csaba rajzait

a számítógép segítségével kiszínesíti.

Szabolcs és Csaba közös munkával

készítik a képregényeket.

Eddig 3 füzet jelent meg,

a Négyek szövetsége, a Hanyatlás, és A múlt árnyai.

Hamarosan a zárórész is elkészül,

Felemelkedés címmel.

Ez a képregény április végén,

a bácsfeketehegyi 2. Vajdasági Képregény Találkozóra jelenik meg.

Az alkotók elmondták, hogy a képregényüket

főleg a 30-as, 40-es 50-es korosztály követi,

de gyakran fiatalok is megvásárolják.

A KÉK-híreket elsősorban értelmi sérült embereknek ajánljuk, de hasznos lehet gyerekeknek, időseknek, vagy azoknak is, akik kevésbé ismerik a magyar nyelvet. Mi is az a Könnyen Érthető Kommunikáció (KÉK)?

Képregénykészítő
VM4K
KÉK-hír

Most

21:04, Frissítve: 21:16

Kivonulnak a térségből

Eszem ágában sincs arra utasítani a szerb katonaságot, hogy lépjék át a Szerbia és Koszovó közötti adminisztratív vonalat - nyilatkozta a Financial Times brit lapnak Aleksandar Vučić.
16:05, Frissítve: 17:32

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség a magyar kormány támogatásának köszönhetően. A fejlesztés által lehetőség nyílik arra, hogy a helyi evangélikus közösség hitében megmaradhasson. Az ünnepélyes felszentelést ma délelőtt tartották.
14:45, Frissítve: 16:26

Ragadós, szaftos, megnyalhatod utána minden ujjadat

Hatodik alkalommal szervezték meg a Szent Mihály-napi körömpörköltfőző-versenyt a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A VMSZ helyi szervezete által megtartott hagyományőrző gasztronómiai eseményen idén 19 csapat vett részt.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.