Ugrás a tartalomra

KÉK-hír: Ma tartják meg a Vajdasági Vágtát

2023.05.27
10:47
2023.11.21
09:25
Forrás
Pannon RTV
Ma 11. alkalommal szervezik meg a Vajdasági Vágtát.

Ma május 27-e, szombat van.

A Pannon Televízió 12 órától élőben közvetíti

az esemény megnyitóját és az előfutamokat.

Délután 6 óra 10 perctől a döntőket is élőben követhetik

a Pannon TV műsorán.

Az idei Vajdasági Vágtán

13 lovas és 7 kishuszár versenyezik

a szabadkai lóversenypályán.

Kishuszár fiatal lóversenyzőt jelent.

A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

12 órakor kezdődik és ugyanebben az időpontban

elkezdődik a főzőverseny is.

A lóversenyek délután 1 órától kezdődnek.

Az érdeklődőket a lóversenyek mellett

kézműves kirakodóvásár, díjlovagló bemutató,

ügetőverseny és más érdekes programok is várják.

Este 7 órától a budapesti Operettszínház művészei

szórakoztatják a közönséget.

A 11. Vajdasági Vágta első 3 helyezettje,

és Szabadka, mint a rendező város lovasa

vehet részt majd a budapesti Nemzeti Vágtán.

Budapest Magyarország fővárosa.

A KÉK-híreket elsősorban értelmi sérült embereknek ajánljuk, de hasznos lehet gyerekeknek, időseknek, vagy azoknak is, akik kevésbé ismerik a magyar nyelvet. Mi is az a Könnyen Érthető Kommunikáció (KÉK)?  

KÉK-hírek

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.