Ugrás a tartalomra

Kézműves tábor Oromon

2017.07.19
13:14
2024.03.19
08:50
A Zengő tájházban mintegy 45 gyerek ismerkedik a régi mesterségek fortélyaival.

Ötnapos kézműves tábor kezdődött tegnap Oromon. A Zengő tájházban szombatig minden délután mintegy 45 gyerek igyekszik elsajátítani a régi mesterségek fortélyait, amelyben vidéki és helybeli kézművesek, illetve pedagógusok segítenek nekik.

Az első napon a gyerekek a seprűkötéssel és a gyertyakészítéssel ismerkedtek. A negyedik osztályba induló Körmöci Regina eddig mind a hét kézműves táborban részt vett. Legjobban a péntek esti záróbulit várja. „Lesz palacsinta-parti. Sütünk palacsintákat és megesszük.”

Sóti Ábel, résztvevő, Orom: „Én seprűkészítéssel kezdtem, és egyelőre még azt csináltam.”

A tábornak nemcsak oromi, hanem tóthfalusi, völgyesi, magyarkanizsai, szabadkai, sőt újvidéki résztvevője is van. A tízéves Berec Tas oromi nagymamájánál tölti a vakáció egy részét, így idén is eljött a táborba. „Már megcsináltam a saját seprűmet. A többi foglalkozás nagyon érdekes lesz, szerintem.”

A Zengő Kézműves Egyesület hagyományos táborát az egyesület elnöke, Muhi Zsuzsanna vezeti. Elmondta, hogy az elkövetkező napokban a szappanöntéssel és a fémkarckészítéssel is megismerkednek a gyerekek. „Minden évben újítunk, de jövőre terveinkben szerepelnek olyan munkák, amiket már 5-6 évvel ezelőtt csináltunk, tehát azt vissza lehet egy kicsit hozni. Leginkább a régi foglalkozásokra, valami olyanra, hogy szőni, fonni, ezekre szeretnénk összpontosítani, hogy ez maradjon meg, mert a gyerekek ezt nem ismerik.”

A kézműves tábor megszervezését a magyarkanizsai önkormányzat mellett a Magyar Nemzeti Tanács és Orom helyi közössége is támogatta.

Orom
kézműves tábor

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.