Ugrás a tartalomra

Ki a lángész?

2022.03.23
09:49
2022.03.23
16:31
Forrás
Pannon RTV
Második alkalommal szervezte meg a Vajdasági Magyar Diákszövetség a Lángész kvízsorozatot.

Öt négytagú csapat mérte össze tudását különböző témakörökben, három egymást követő márciusi kedd estén. Ez alkalommal tematikus, jelentős dátumokhoz kötődő esteket szerveztek. A győztes csapat tagjai egy-egy napijegyet kaptak az EXIT fesztiválra, de a többiek se távoztak üres kézzel. A három fordulós versenyt a Bodydouble nevet viselő csapat nyerte.

Bognár Emese a VaMaDiSz aktivistája kiemelte: „Az első forduló március 8-ára esett, a második forduló március 15-ére, és ma van a finálé. Ezeket az alkalmakat kihasználva, március 8-án kedveskedtünk a női versenyzőknek virágokkal, illetve a kérdéskörbe is beleszőttünk a nőnappal kapcsolatos kérdéseket. A március 15-i programsorozatunkon pedig a forradalommal kapcsolatos kérdéseket is beleszőttünk, illetve minden versenyző kapott egy kokárdát.”

VaMaDiSz

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.