Ugrás a tartalomra

A kihalás szélén áll az egyik legritkább orangutánfaj

2021.04.05
17:48
Forrás
hirado.hu
A tapanuli orangután, a Föld legsúlyosabban veszélyeztetett faja még közelebb lehet a kihaláshoz, mint azt korábban gondolták.

Az orangutánok most az indonéziai Észak-Szumátra Batang Toru hegységében élnek, ahol jelenleg az 1800-as évek végén elért élőhelyük kevesebb mint 3 százalékát foglalják el. Mára kevesebb mint nyolcszáz tapanuli orangután maradt Batang Toruban, a faj a kihalás szélén áll. 

A régió történelmi feljegyzésein alapuló egyik tanulmány megállapította, hogy a majmokat a vadászok, valamint egykori élőhelyük széttöredezése terelte a Batang Toru hegységbe, ahol jelenleg is élnek. Ezzel a probléma az, hogy a majmoknak szükségük van némi térre, különböző területek közötti mozgásra – beleértve a sík területeket is –, hogy maximalizálni tudják túlélési esélyeiket. Ehelyett most olyan hegyvidéki részen élnek, ahol a túlélési esélyeik igencsak alacsonyak. 

Ezenfelül egy másik tényező is veszélyeztetheti az állatok mostani élőhelyét, ugyanis a tervek szerint egy új vízerőmű épül, a Batang Toru folyón. A 122 hektáros erőmű megakadályozná a tapanuli orangutánok több alcsoportjának összekeveredését, ami beltenyészethez vezethet, és korlátozhatja a fajok genetikai sokféleségét. A koronavírus-járvány miatt a kivitelező cég felfüggesztette az erőmű építését, és az is hátráltatja a munkát, hogy a projekt elvesztette a Bank of China kulcsfontosságú finanszírozását is, így az építkezés több évig is szünetelhet. Korábban a kivitelező cég arra a következtetésre jutott, hogy a vízerőmű nem veszélyezteti a majmok élőhelyét, de a Természetvédelmi Világszövetség ezután közzétette saját jelentését, amelyben vitatta az értékelést. 

tapanuli orangután
orangután
kihalás

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.