Ugrás a tartalomra

Kikapcs a Pannon Rádióban!

2018.10.12
08:50
2024.03.19
08:42
Forrás
Pannon RTV
Új műsor indul szombaton a Pannon Rádióban. 14 és 16 óra között lesz hallható a Kikapcs, ami segít programot találni a hétvégére: koncerteket, bulikat, filmeket, előadásokat ajánlunk majd.

Lesznek ajándékok, és ami nagyon új: a hallgatókat telefonon kapcsoljuk az adásba. A tervek szerint a műsort heti rendszerességgel sugározzuk.

A szombaton induló Kikapcs cím alatt futó rádióműsor próbája zajlik a Pannon Rádió stúdiójában. A rádió munkatársai azon dolgoznak, hogy a hallgatókat úgy tudják majd bekapcsolni a műsorba, hogy előtte nem figyelmeztetik őket, így az első meglepetés varázsa is megmaradhat. A műsorvezető Kókai Mónika lesz: „Nagyon örülök, hogy ismét interaktív kapcsolatban lehetek majd a hallgatókkal. Valahogy úgy érzem, ez hiányzott. Sokszor voltak bekapcsolásaink, vendégeket kapcsoltunk a műsorba, beszélgettünk a Pannon Presszó vendégeivel telefonon. De így, ilyen spontán hallgatói bekapcsolás nem volt még, és most nagyon várom már.”

A Kikapcs egy szombat délutáni szórakoztató és könnyed rádióműsor lesz sok zenével és programajánlóval. A műsor érdekessége a hallgatókkal való újfajta kommunikációban rejlik - részletezte Soós Georgina, a Pannon Rádió főszerkesztője: „A műsor egy nagy érdekessége, ami új a Pannon Rádióban, hogy most először kapcsolunk majd hallgatókat a műsorba. Ez nagyjából úgy néz majd ki, hogy a hallgatóknak válaszolniuk kell egy kérdésre, mi sorsolunk közülük, és visszahívjuk a szerencsés nyertest.”

Azok a hallgatók, akik helyesen válaszolnak a feltett kérdésre és elmondják, hova mennek a hétvégén, ajándékot is kapnak. Az első adásban például színház- és fürdőbelépők találnak majd gazdára.

Kikapcs
Kókai Mónika
Pannon Rádió

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.