Ugrás a tartalomra

Kissé rendhagyó módon, de megtartották a Palicsi Magyar Sokadalmat

2020.10.04
12:14
2020.10.04
18:21
Forrás
Pannon RTV
Kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, gólyalábasok és népzene várta szombaton a látogatókat a Palicsi Magyar Sokadalom, a Vigadó teraszán.

Szőnyegeket, táskákat és vázákat készíthettek a kreatív gyerekek. Vujković Daniel, résztvevő: „Most szeretnék egy söröskorsót, hogy a szobámban legyen egy kis dísz is az asztalomon. Agyagoztam már. Otthon nem így, meg még pár rendezvényen, de nagyon keveset.”

Népi ruha bemutatót is tartottak az eseményen. Brezovszki Roland, a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület vezetője elmondta, nagyon örül annak, hogy a járványügyi helyzet mellett mégis sikerült megszervezni a sokszínű rendezvényt. „Egy picit rendhagyó. Másként, kevesebb fellépővel és kevesebb programmal, hiszen többnapos rendezvényről van szó. A Palicsi Magyar Sokadalomnál most pedig órákban számíthatjuk az egészet, de mégis próbálunk abból a munkásságból bemutatást adni a közönségünknek, a népművészetet kedvelőknek, ami a mi profilunk.”

A szervezők remélik, hogy jövőre a Kárpát-medencei barátaik is jelen lehetnek a népzenei eseményen. A Palicsi Magyar Sokadalmat 7. alkalommal rendezték meg.

Palicsi Magyar Sokadalom
népművészet
Vigadó
Brezovszki Roland

Most

Népszerű