Ugrás a tartalomra

Korán borultak virágba a cseresznyefák Japánban

2021.04.03
21:58
Forrás
www.elobolygonk.hu
A rendkívüli meleg március hatására Kiotó japáncseresznyéinek virágzása 1200 év után rekordot döntött. A tudósok szerint a korai virágzás a klímaváltozásnak tudható be.

A japáncseresznyék legkorábbi virágzásának rekordját eddig 1409. március 27-re datálták, a virágzási statisztikákat pedig egészen 812 óta ismerik a tudósok. A mostani rekord a szakértők szerint újabb jele a klímaváltozásnak – írja a The Washington Post alapján a Telex.

„A növény időjárásra való érzékenysége miatt a japáncseresznye korai virágzása hihetetlenül értékes adat a klímaváltozással foglalkozó kutatóknak” – mondta Benjamin Cook, a Columbia University kutatója. Oszaka egyetemének kutatói egy görbén is megmutatták a japáncseresznye virágzásának időpontjait: ebből az látszik, hogy míg közel 1000 évig nagyjából minden évben ugyanakkor virágzott, addig az 1800-as évek után hirtelen lejteni kezdett a görbe, azaz egyre korábbra került a virágzások időpontja. Cook szerint az elmozdulás az 1800-as évek óta tartó klímaváltozásnak, illetve az urbanizációnak köszönhető.

A rekordok elemzése Michael Mann, a Pennsylvania Egyetem professzora szerint azt is mutatja, hogy „évezredekre visszamenően példa nélküli az az emberek okozta éghajlatváltozás, aminek most tanúi lehetünk.” Theresa Crimmins, az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Fenológiai Intézetének igazgatója szerint a korai virágzás ráadásul „sérülékenyebbé teszi a japáncseresznyéket is az időjárással szemben”.

cseresznyevirágzás
cseresznyevirág
Japán

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.