Ugrás a tartalomra

Környezetbarát alkotótábor Óbecsén

2019.10.07
10:36
2019.10.07
17:13
Forrás
Pannon RTV
Az Ökobecse Polgárok Egyesülete és a helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör keretében működő Szivárvány Festőcsoport megszervezte a környezetbarát alkotók nemzetközi táborát.

Az óbecsei Than Emlékházban közel száz vajdasági és magyarországi amatőr művész vett részt a környezettudatosságot népszerűsítő rendezvényen.

Merített papírra fest az óbecsei Than Emlékházban Vancsura Istvánné. A Tiszaalpárról érkezett nyugdíjas rajztanárnő most először próbálta ki ezt az alapot: „Én örömmel veszek minden újítást a festészetben, és jó tapasztalatokkal megyek haza.”

A szombati alkotótábor résztvevői a természetes alapanyagokból nyert festékekkel is megismerkedhettek. A legismertebb a diópác, de emellett más termések és növények is használhatók erre a célra.

Tót Kása Piroska, vezető, Szivárvány Festőcsoport, Óbecse: „A spenót is nagyon szép nyomot hagy, most készítettünk céklalevet is, a céklalének is megvan az a nagyon szép bordós színe. Ezen kívül bogyókat szoktunk gyűjteni.”

Óbecsén negyedik alkalommal szerveztek környezetbarát alkotótábort. Az idén mintegy 100 vajdasági és magyarországi festő vett részt az eseményen.

Kiss Zoltán, elnök, Ökobecse Polgárok Egyesülete, Óbecse: „A tábor fő célja, hogy fölhívjuk a figyelmet a környezetünk megóvására. Az alapanyag, amire az alkotók festeni, újrahasznosított papírból készült. Ez nekik is érdekes abból a szempontból, hogy nem mindennapi anyagot használnak.”

Kiállították a tavaly készült alkotásokat is, az idei műveket pedig februárban Pécsett mutatják majd be.

Than Emlékház
Ökobecse Polgári Egyesület
Petőfi Magyar Kultúrkör

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.