Ugrás a tartalomra

Közhírré tétetik (videó)

2016.10.03
11:09
Dobpergéstől volt hangos Csóka vasárnap délután
Dobpergéstől volt hangos Csóka vasárnap délután. A nemzetközi kisbíró fesztiválon különböző dobos formációk ütötték egyszerre a ritmust.           A Közhírré tétetik elnevezésű nemzetközi fesztivál a kisbírók mesterségének állít emléket, ugyanis régen Csóka községben is ez volt az információközlés eszköze. Csillag Mihály, Padé: „A dobosnak voltak jó szokásai is, voltak rosszak is. Amikor ősszel kifőzték az emberek pálinkát, hát akkor volt, aki mondta, hogy gyere, egyet kóstolj meg, amit kifőztem. Az jó is volt, de már a tizedik után nem lehetett olvasni, úgyhogy másnap kellett befejeznem.” A fesztivál része a dobos torták versenye, illetve a tradicionális ételek kóstolója is. Szép Tóth Éva, Egyházaskér: „Vannak újabb receptek is, hagyományosabb receptek is, az újabbakat, a krémeseket jobban kedveli a nép.” A szomszédos országok testvértelepülései is minden évben jelen vannak az ünnepély főzőversenyén, ahol hagyományosan birkapörkölt rotyog a bográcsokban. Ovidiu Ivancea, igazgató, Művelődési Központ, Detta, Románia: „Több éve jövök erre a fesztiválra, 7-8 éve biztosan. Minden alkalommal egy vagy két kisbíróval részt is vettünk, nekünk ilyen fesztiválunk nincs, nincsenek ilyen szokások, de itt szeretünk, mindig jól érezzük magunkat, nagyon szép, barátkozunk.”



A napfényes őszi vasárnapot, a csókai Jovan Popović Általános Iskola alsós tanulói tették színesebbé őszi hangulatú jelmezeikkel. Ilić Boris, szervező, Csóka: „A fesztivál minden évben máshogy néz ki. Ebben az évben is részt vettek a gyerekek, az iskolások. Minden évben próbálunk minél több fiatalt bevonni.” A hagyomány szerint idén is a dobosok karneváli felvonulása zárta a napot.
Csóka
Közhírré tétetik
nemzetközi kisbíró fesztivál

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.