Ugrás a tartalomra

Közösségi munkával szépült Tiszaszentmiklós

2021.04.24
12:16
2021.04.24
16:43
Forrás
Pannon RTV
Közösségi munkaakciót szerveztek Tiszaszentmiklóson a Föld-napja alkalmából.

A szervező, a Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület tagjai mellett a megmozduláson a falu lakosai is nagy számban részt vettek. 

Családias hangulatban és összefogással tisztult meg Tiszaszentmiklós. A munkaakció sok embert megmozgatott, hisz a falusiak számára, mint mondják, fontos a tiszta és rendezett környezet.

Hajnal Erzsébet, Tiszaszentmiklós: „Most ez falusi takarítás, a többiek már elmentek a falu utcáin szemetet szedni, és addig mi itt bent feltakarítunk, lenyírjuk a füvet, főzünk, meszelünk.”

A helyi római katolikus templom kertjét és annak környékét tisztították meg a résztvevők, a falu többi részén szemetet szedtek és füvet nyírtak. A szervező a Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület volt.

Törtei János, alelnök, Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület, Tiszaszentmiklós: „Idén is szeretnénk megtartani minden rendezvényünket, betartva az egészségügyi előírásokat. Hiszek benne, hogy minden nagyobb rendezvényünket meg tudjuk tartani, az ilyen falutakarítást, ami nyílt területen van, azt mindig meg tudjuk csinálni.”

Az alelnök hozzátette, az egyesület szinte minden hónapban szervez valamilyen eseményt, így próbálják összekovácsolni a falubelieket.

Tiszaszentmiklós
takarítási akció
takarítás
Föld napja
Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület
Törtei János

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.