Ugrás a tartalomra

Különleges lakók a padéi miniállatkertben

2021.05.24
22:44
Forrás
Pannon RTV
Padé északi peremén, a mintegy 2700 holdas Betlehem-pusztán még ma is több gazda legelteti juhállományát. Ottjártunkkor érdekességbe botlottunk, ugyanis a padéi Sövényházi-farmon a háziállatok mellett egzotikus madarak és emlősök is élnek.

Ki gondolná, hogy a bánáti Padé határában, a Sövényházi-farmon már évek óta egy miniállatkertet működtetnek? Pedig így van. Sövényházi László tanyáján ugyanis különleges egzotikus állatokkal találkozhatunk. Ottjártunkkor először olyan érzésünk volt, mintha egy vadasparkban lennénk, azonban a tanya hangulata és a bánáti Betlehem-puszta, valamint László gazda vendégszeretete miatt úgy éreztük mintha már jártunk volna itt és ismernénk a farmot.

Pár évvel ezelőtt a farmon jóval több ló élt, de létszámtól függetlenül még mindig ők a falubeli gyerekek kedvencei. Annak ellenére, hogy a tanya László szerint már korántsem olyan, mint fénykorában, rengeteg érdekességgel találkozhatnak azok, akik idelátogatnak, hiszen a gazda vendégszeretetének köszönhetően bárki érkezhet, akár hívatlanul is.

Ha eltekintünk a háziállatoktól, olyan egzotikus állatokkal is találkozhatunk, mint a láma. A barátságos lámacsődörrel azonban nem árt vigyázni, mert ha feldühítjük, képes szembeköpni a bámészkodót. Ha viszont van nálunk egy kis sárgarépa, akkor ilyen balesettől nem kell tartani.

Hasonló a helyzet a tevéknél is. Igaz, Mandala, a nőstény teve akkor is barátságos, ha nem adunk neki nassolnivalót. Párjával ellentétben. Nála szintén csak a répa segít.

A farmon találkozhatunk még dámszarvasokkal, esőerdőkben honos disznókkal, különféle törpekecskékkel, patagóniai nyulakkal, valamint holland és kameroni törpebirkákkal, muflonokkal, valamint alpakából is van egy pár, na és persze mosómedvéből sincs hiány.

A sokfajta emlős mellett a tanya mesterséges taván hattyúk úszkálnak, különféle ludak gágognak és a vadkacsák lubickolnak.

A fehér nandu szomszédságában emukkal találkozhatunk, ahol mint megtudtuk, a kakas ül a tojásokon mintegy 55 napig. Ez idő alatt nem iszik, nem eszik úgynevezett éber kómában van.

Mégis talán az egyik legpompásabb farmlakó a fekete hattyú.

Amikor a gazdát megkérdeztük, hogy miért tart ennyiféle állatot, csak annyit mondott, mert szépek és szereti őket. Kiemelte: amíg egészségi állapota engedi, nem adja el az állatokat. A juhtenyésztés mellett valódi kisállatkertté kinőtt gazdaságot pedig továbbra is bárki meglátogathatja, ha Bánátban jár. 

Padé
miniállatkert
állatkert
Sövényházi László

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.