Ugrás a tartalomra

A kutyáké volt a főszerep Szenttamáson

2015.04.21
11:35
A szenttamási Kiserdőben lévő kempingtábor adott otthont a hétvégén a VII
A szenttamási Kiserdőben lévő kempingtábor adott otthont a hétvégén a VII. Bernáthegyi és VI. Berni Hegyipásztor Kutyakiállításnak. A helyi Kinológiai Társaság szervezésében pedig a VI. Nemzetközi Speciális Németjuhász Kutyakiállítást is  megrendezték. A nemzetközi jellegű megmérettetésre az idén négy országból a két kutyafajtából 43, illetve 20 ebet neveztek be a VII. Bernáthegyi és VI. Berni Hegyipásztor Kutyakiállításra. A bíró ezúttal a nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező bolgár Bonka Georgieva volt. A kutyák hat kategóriában versenyeztek, a legjobbak pedig serlegeket és kutyatápot kaptak ajándékba. A vasárnap megtartott szenttamási kiállítás küldötte Evica Mišić, a Szerbiai Ebtenyésztők Szövetségének elnökségi tagja volt, aki 1971 óta foglalkozik kutyatenyésztéssel, 1976 óta pedig hivatalosan is nemzeközi kutyabíró. Mint mondta, az ebtenyésztők nagy megelégedésére a szenttamási klub kiváló szervezéssel két nap alatt újra sok fajkutyát hozott a kiállításra. "Folyamatosan követem a szenttamási ebtenyésztők egyesületének munkáját, és csak dicsérni tudom a tagságot, mert nagy erőbevetéssel és kiválóan dolgozik, úgy az állományok folyamatos javításán, mint a rendezvényeken való részvételen vagy azok szervezésén. Azt tudni kell, hogy aki fajtiszta kutya tartására vagy tenyésztésére vállakozik, annak egyúttal családtagként kell bánnia négylábú társával, mert ezt idővel többszörösen visszakapja. Azt mindeki tudja, hogy a kutya az ember leghűségesebb barátja." A VI. Nemzetközi Speciális Németjuhász Kutyakiállítástra pedig 4 országból 66 kutyát jelentettek be. A horvátországi kiállítók ezúttal nem jöttek, mert a szenttamásival egyidőben Eszéken is szerveztek egy nagy rendezvényt. A bíró Giuseppe Paffoni volt, aki Olaszországból érkezett. A szombati CAC kiállításon összesen 14 kategóriában osztottak díjakat, mégpedig a 3-6 hónapos, a 6-9 hónapos, a 9-12 hónapos, a 12-18 hónapos, valamint a 12-24 hónapos kutyák kategóriájában. Nyílt és munkaosztályban díjazva lettek a 24 hónapnál idősebb kutyák, továbbá a kiállításon jelenlévő legszebb nőstény és kankutya is. A szenttamási egyesület következő kiállítására már a jövő hónap folyamán sor kerül. A kiserdei segédlabdarúgópályán hetedik alkalommal kerül megrendezésre a hagyományos CAC - VII. Nemzeti Kutyakiállítás. A rendezvény megtartásának dátumáról az egyesület a napokban ad ki közleményt.

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.