Ugrás a tartalomra

A Levendulanapok a Vasutas település jellegzetessége

2019.07.13
14:57
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
Ha július, akkor Levendulanapok a szabadkai Vasutas település Majsai úti üzletközpontjában! Bevételét a szervezők a nehéz sorsú gyerekek megsegítésére fordítják.

Levendulapalánta, vágott virág, levendulavíz és olaj, sőt az illatos gyógynövényből készült egyéb különlegességek is várják a hatodik alkalommal megrendezett esemény látogatóit. A kétnapos Levendulanapok bevételét a szervezők a nehéz sorsú gyerekek megsegítésére fordítják.

Csaknem 20 kiállító jelent meg a rendezvényen. Nemezelők, kézműves szappan készítők, méhészek, de még agyagból készült portéka is kapható volt a levendula palánták mellett. Purda Szabó Szuzanna levendula szappanért látogatott ki a Levendulanapokra: „Hogy őszinte legyek, nagyon tetszik, mert mindenféle kézműves termékekkel találkozhatunk itt.”

A szabadkai Vasutas település Majsai úti üzletközpontjába sok látogató érkezik. Legtöbben a palánták után érdeklődnek. Rózsa Ramóna, elnök, a VMSZ Női Fórumának szabadkai vasutastelepi szervezete: „Olyan helyen vagyunk, ahol az emberek mindig megjelennek, nyüzsögnek, ide-oda forognak. Vannak, akik például nem is hallottak róla, eljönnek ide. De nagyon sok olyan vendégünk van, akik visszajárnak, várják ezt a napot, eljönnek és megvásárolják azokat a termékeket, amikre szükségük van.”

Az idők változnak, de a VMSZ Női Fórumának helyi szervezetének készsége, és szándéka a jótékonykodásra változatlan - emelte ki Horvát Tímea Szabadka alpolgármestere a rendezvényen. Az elkelt levendula-áru bevételéből a nehéz anyagi körülmények között élő gyerekeknek tanszercsomagot vásárolnak: „A cél az, hogy példaértékű legyen akár a többi helyi közösség tekintetében is. Minden helyi közösség, település megtalálja számára azt a fontos rendezvényt, azt a jellegzetes rendezvényt, amely a kis közösségeket meg tudja mozdítani, amely a közösséget éltetni tudja.”

A Levendulanapok a Vasutas település jellegzetes rendezvénye, ahol a finom illathoz kellemes zene is párosul odavarázsolva a francia Provence hangulatát.

levendula
Vasutas
Horvát Tímea

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.