Ugrás a tartalomra

Lovaskocsin, énekszóval, muzsikával locsolkodnak az észak-bácskai falvakban

2019.04.22
11:53
2019.11.27
08:42
Forrás
Pannon RTV
Kispiacon, Királyhalmon és Hajdújáráson is már kora reggel útra keltek a fiúk, hogy felelevenítsék a locsolkodás hagyományát.

Kispiac központjában gyülekeztek reggel a népviseletbe öltözött néptáncos fiúk és lovaskocsira szálltak. Előkerült a harmonika és dalolva indultak el locsolkodni. A fiúk verset mondtak, majd vízzel és parfümökkel locsolták meg az ifjú hölgyeket.

Pernyész Viktor, néptáncos, Jókai Mór M.E., Kispiac: „A régi szép hagyományokat felidézzük, és őrizzük azt, amit az őseink hagytak ránk.”

A lányok édességgel és hímes tojással, valamint itókával jutalmazták a locsolkodókat.

Sárkány Dóra, a kispiaci Jókai Mór Művelődési Egyesület elnöke szerint fontos a csoportos locsolkodás hagyományának ápolása: „Régen fontos volt, hogy ünnepi ruhát húzzanak a fiúk, hogy a lányoknak a legszebb ruhájukat vegyék fel az ünnep tiszteletére.”

Miután a kispiaci Jókai Mór Művelődési egyesület néptáncosai meglocsolták a tánccsoport lányait, visszaszálltak a lovaskocsira és tovább indultak Kispiac utcáin, hogy a többi lányos házat is felkeressék.

Katona Réka népviseletbe öltözött és jobbra-balra tekingetett, merről jön a lovaskocsi.  Kisvártatva végre megérkezett a locsolósereg, muzsikaszóval és locsolóversekkel. Réka azonban ezúttal elszámította magát, mert egy jó nagy vödörnyi vizet is kapott a királyhalmi legényektől

A szabadkai Talentum táncosaival Hajdújáráson találkoztunk. Saját költésű locsolóversekkel keresték fel a lányokat.


Brezovszki Roland, a Talentum művészeti vezetője szerint a locsolkodás számukra kihagyhatatlan: „Most már hatodik éve járunk a Talentum egyesülettel, és ez a fiúknak és a lányoknak is nagy öröm, hiszen nagyon nagy szeretettel várnak bennünket, a fiúk pedig készülnek mindig új nótával, dallal, zenekarral.”

Hozzátette: mindenütt megvendégelik őket, enni-inni kötelező, így a locsolkodás végére mindig alaposan elfáradnak.

húsvéthétfő
Kispiac
Hajdújárás
Királyhalom

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.
14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.