Ugrás a tartalomra

Lovaskocsin érkezett a Mikulás Felsőhegyre

2019.12.06
17:32
2019.12.06
18:05
Forrás
Pannon RTV
Rengeteg csokoládéval, nyalánksággal, vidám dalok kíséretében, lovaskocsival járta körbe Felsőhegy családjait a Mikulás. A helyi Önkéntes Központ szervezésében több mint száz gyereket látogatott meg.

A helyi óvodásokat látogatta meg elsőként Felsőhegyen a Mikulás. A jól megtanult verseket és dalokat pedig természetesen ajándékkal hálálta meg.

Nem feledkezett meg azonban a falu többi gyerekéről sem, akiket lovaskocsin utazva látogatott meg a faluban. Köztük volt Butora Kinga is, aki vidáman mutatta meg ajándékcsomagját.

A Mikulás szerint bár igen kimerítő az egész napos utazás, minden áldozatot megér egy-egy mosoly: „Azok az ölelések, hogy szabad megölelni, akkor már néha könnyek közt élem át, én magam is azt a boldogságot, amit a gyerekek tudnak nekem nyújtani. A jóból és a szépből, meg a szeretetből, ami fontos, a legfontosabb nagyon sokáig lehet táplálkozni.”

A Mikulás felsőhegyi körútja már hagyománynak számít a faluban. A helyi Önkéntes Központ már ötödször szervezi meg az ajándékosztást.

Ősz Szabó Norbert, elnök, Önkéntes Központ, Felsőhegy: „Nagyon sokan jelentkeztek, nagyon nagy öröm számunkra, hogy egyre népszerűbb ez a programunk, az idén már 120 gyereknek fogunk csomagot adni. Viszont az idén gondoltunk arra is, hogy a tanyavilágban élő gyerekeket dél körül a művelődési ház elé fogjuk várni, és itt fogadja őket a Mikulás.”

A helyi önkéntesek egy jótékonysági Mikulásbulival is készülnek, amelyet szombat este, a felsőhegyi Művelődési Házban rendeznek meg.

Felsőhegy
Mikulás

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű