Ugrás a tartalomra

Ma adták át a felújított galambóci várat

2019.03.29
07:59
2019.03.29
13:48
Forrás
Pannon RTV
A Duna-parton, a román határnál található, festői fekvésű erődítményt uniós pénzből újították fel. Az átadón Johannes Hahn uniós bővítési biztos, Aleksandar Vučić, valamint Ana Brnabić is részt vett.

A Duna szerbiai szakaszának legjelentősebb várromja található Galambóc mellett. Az erődítménynek évente több mint 60 ezer látogatója van, azonban a turisták biztonsági okok miatt nem léphettek be a vár belsejébe. Egészen máig. Az ötéves felújítást követően ugyanis megnyitja kapuit a látványosság.

A galambóci erődön 2014 óta végeztek teljes körű restaurálási és régészeti munkákat. Európai, osztrák és állami forrásokból összesen 9 millió eurót költöttek rá, sokkal többet, mint az eredetileg tervezték. Kilenc tornyot restauráltak, illetve az ezeket összekötő falat. A korábban a váron áthaladó utat is áthelyezték. Szakértők szerint Szerbiában példa nélküli munka folyt.

Galambóc várának tekintélyes romja a Duna jobb partján, közvetlenül a Vaskapu-szoros bejáratánál található. A vár helyén már a római korban is állt egy erőd, amit Columbarianak neveztek. A középkori galambóci vár azonban csak a 13. és a 14. század fordulóján épült fel. A vár stratégiailag olyan jelentős helyen fekszik, hogy a várért és környékéért gyakran háborúztak egymással a bizánciak, a magyarok, a bolgárok, a törökök és a szerbek is.

Galambóc

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.