Ugrás a tartalomra

Ma este lesz A Dal 2021 negyedik válogatója

2021.02.20
07:43
Forrás
hirado.hu
A Duna Televízió nézői tíz produkciót láthatnak a 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban.

A jubileumi évadban már negyven dal versenyez azért, hogy elnyerhesse az év magyar slágere elismerést. Az elődöntőkből négy-négy dal kerül be a fináléba, amelyek közül március 13-án kiderül, melyik lesz Magyarország slágere 2021-ben. A Dal 2021 nyertese amellett, hogy lemezfelvétel és videóklip készítésére kap lehetőséget, átveheti a Petőfi Zenei Díj Év Dala elismerését.

Ma mások mellett színpadra lép Balogh Eszter, Bari Laci és Radics Gigi.

A Dal
válogató
Duna Televízió

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.