Ugrás a tartalomra

Ma lesz A Dal 2020 első elődöntője

2020.02.22
17:46
Forrás
hirado.hu
A műsor történetében először a versenydalok akusztikus változatban csendülnek fel.

Extra produkcióval is készülnek, Charlie lép fel, aki a Jég dupla whiskyvel című slágerét énekli el. A két elődöntőből nyolc versenyző kerül a március 7-i döntőbe, amelynek győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét. A mai első elődöntő kilenc produkciója a Duna Televízió és a Duna World csatornáján követhető fél 8 után 5 perccel.

Duna Televízió
zenei vetélkedő

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.