Ugrás a tartalomra

Madáretetés a megfelelő módon

2021.12.04
16:09
Forrás
Pannon RTV
Madáretetési akciót szerveztek Hajdújáráson gyermekek számára. A fiatalok természetes alapanyagokból készítettek madárkalácsokat, emellett pedig megismerkedhettek a Ludasi-tó élővilágával is.

A gyermekek, felnőttek segítségével, először kivájták a narancsot, amelynek héjába töltötték a felmelegített faggyúba kevert magvakat. Emellett almát és tököt is akasztottak a hajdújárási Ludas Látogatóközpont udvarában lévő fák ágaira. A fiatalok megismerkedtek a Ludasi-tó környékén élő madarakkal és az itt előforduló gyógynövényekkel is.
 

A madárkalács készítési akciót már harmadik alkalommal szervezte meg a Riparia Természetbarátok Egyesülete és a Palics-Ludas Közvállalat.

Pahert Szebasztián, tag, Riparia Természetbarátok Egyesülete, Szabadka: „Hótakaró ugyan még nincs, viszont a madaraknak fontos a hozzátáplálás,mert sokkal kevesebb táplálékot tudnak beszerezni, mint amennyit egy éjszaka folyamán elhasználnak, sokkal kevesebb energiát tudnak összeszedni napközben.”

Aki otthon szeretne a telelő madarakon segíteni, mindenképpen olyan magvakat készítsen elő számukra, amelyek nincsenek sózva, sem pörkölve, állati eredetű zsiradékok szempontjából pedig fontos, hogy ne legyen sem sózva sem füstölve, mondta a szakember.

madár
madáretetés
Hajdújárás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.