Ugrás a tartalomra

Madárgyűrűzés a Ludasi-tó partján

2022.07.23
11:24
2022.07.23
18:57
Forrás
Pannon RTV
Több hetes Madárgyűrűző és ökológiai kutatótábor zajlik a Ludasi-tó partján. A természetkedvelők a nyár folyamán hat, ősszel pedig további négy héten keresztül különböző környezeti témakörökben bővíthetik tudásukat.

Több mint 30 éve szerveznek madármegfigyelő és ökológiai táborokat Ludason. A résztvevők tíz hét alatt több mint 7-8 ezer madarat gyűrűznek meg.

Szeverényi Soma, résztvevő: „Négyéves koromig Budapesten laktunk, és aztán, amikor kiköltöztünk vidékre, akkor egészen magával ragadott a természet, és amikor jött ez a lehetőség, akkor azonnal igent mondtam rá és azóta visszajárok. Az, hogy ilyen közvetlenül lehetek itt a természettel, meg hogy közel vannak hozzám a madarak, az nagyon fontos számomra.”

Nádi énekesmadarak, cserregő nádiposzáta, barkóscinege és zöldike – csak néhány madárfaj a sok közül, amelyekkel napi szinten találkoznak a megfigyelők, de előfordul, hogy különlegesebb fajták, például szárcsa, vagy szalakóta is fennakad a hálón.

Irányi Noé, résztvevő: „- Azért szeretek jönni, mert jó itt lenni, meg van sok játék is, meg vannak madarak is.
- Milyen madarat sikerült meggyűrűzni és milyen madárral sikerült találkoznod?
- Egy zöldikével.”

A megfigyelés során vizsgálják a madarak vonulási irányát, a költési- és telelőhelyüket, valamint azt is, hogy hol állnak meg útjuk során pihenni - emelte ki Szekeres Ottó, a Riparia Természetbarátok Egyesületének tagja.

„Az elsődleges cél mindenképpen az, hogy valahol visszahozzuk a természet közelségét az embereknek, hogy megtanítsuk a fiataloknak, hogy hogy kell viselkednünk, hogy hosszútávon fennmaradhasson ez a természetes közeg, ami körülvesz minket, hogy minél nagyobb biodiverzitásban tudjunk élni és nem mellesleg ugye egy kutatómunka is folyik és a kutatómunkának az eredményeit feldolgozva, kielemezve tudunk minél hatékonyabb természetvédelmet végezni.”

A tábor a Riparia Természetbarátok Egyesülete és a Palics Ludas Közvállalat közös szervezésében valósult meg.

madárgyűrűzés
madárgyűrűző tábor
Riparia Természetbarátok Egyesülete
Szekeres Ottó
Ludasi-tó

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű