Ugrás a tartalomra

Magyar gasztronómiai ínyencségeket mutattak be Titelen

2019.06.15
18:10
2019.06.15
19:14
Forrás
Pannon RTV
Főzőversenyt tartottak és a legjobb pálinkát is megválasztották ma Titelen.

A dél-bácskai településen harmadik alkalommal szervezték meg a Magyar Konyha Napja elnevezésű rendezvényt azzal a céllal, hogy a vendégek jobban megismerkedjenek a magyar kultúrával és hagyományokkal. A titeli rakparton megtartott eseményt a helyi Magyar Művelődési Központ és a Tiszavirág Magyar Művelődési Egyesület közösen szervezte.

Pörkölt, illetve paprikás főzésében mérték össze tudásukat a különböző vajdasági településekről érkező résztvevők. A szakácsok igyekeztek minden fortélyt bevetni, hogy nyerjenek a versenyen.

Alföldi István, Torontálvásárhely: „Mi úgy csináljuk, hogy jól megfűszerezzük, marhahús, paprika, olaj. Szóval úgy, hogy minden ízes legyen.”

Klajner János, Temerin: „A jó pörkölthöz előbb a hús a legfontosabb. Só, bors, paprika, egy kis köménymag és sok hagyma. Két-három órát kell főzni kis tűzön, és meg is lesz.”

A rendezvényen kirakodóvásár is várta a vendégeket, ahol különböző házi termékek és gasztronómiai ínyencségek közül válogathattak.

Latinkić Magda, a titeli Magyar Művelődési Központ elnöke: „Ezenkívül vannak az édes- és a sós kalácsok, pálinkák úgy versenyzésre, mint eladásra. Az ügyes asszonyok kezei által készült kézimunkák pedig megmutatják, hogy a magyaroknak milyen hímzéseik, népi viseleteik vannak.”

Az esemény megszervezését a Magyar Nemzeti Tanács és a titeli önkormányzat is támogatta.

Dragan Božić, polgármester, Titel (SZHP): „Ahhoz, hogy tisztelni tudjuk egymást, meg kell ismerkednünk egymás történelmével, kultúrájával, ínyencségeivel és egyéb dolgaival minden szemszögből. Akkor az együttes élet is jobb és minőségesebb lesz, habár nekünk itt Titelen, illetve Vajdaságban nincs okunk erre panaszkodni, és nagyon büszkék vagyunk emiatt.”

Hajnal Jenő, az MNT elnöke szerint jó látni azt, hogy a környéken élő magyarok igyekeznek mindent megmutatni a hagyományaikból egy multikulturális környezetben.

Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács (Magyar Összefogás): „Olyan érték, örökség ez, amely ezer éves múltból fakad, és ma itt a titeli hegy lábánál azt látja az ember, hogy a legreménytelenebb helyzetekben is érzi, ha ilyen rendezvényeket tudunk szervezni, akkor az itt élőknek is van még esélye, lehetősége, jövője, ha mögöttük állunk, támogatjuk őket.”

A szervezők a rendezvényen alkalmi művelődési műsorral is kedveskedtek a látogatóknak. Az eseményre Romániából is érkeztek vendégek.

Titel
Magyar Konyha Napja
Hajnal Jenő
Latinkić Magda
Dragan Božić

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.