Ugrás a tartalomra

A Magyar Szó élőújsága Tordán

2023.03.05
12:16
2023.03.05
16:50
Forrás
Pannon RTV
Telt ház, tartalmas művelődési műsor és gazdag tombola mellett tartották meg tegnap este a Magyar Szó élőújságát a bánáti Tordán.

Erdődi Edvina megbízott igazgató, Varjú Márta a lap főszerkesztője és a munkatársak szóltak a napilap jelenéről, terveiről. Varga Attila, a Magvető melléklet szerkesztője pedig a mezőgazdaság aktuális témáiról beszélgetett az illetékesekkel.

A Magyar Szó élőújsága – az immár 21 éve tartó – Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozat egyik fontos, kihagyhatatlan eseménye.

Dobai János, elnök, Torda HK: „Kedveli a tordai közönség, a tordai olvasók, a Magyar Szót. Nemcsak azért, mert egyetlen vajdasági magyar napilap, hanem a magyar szellemiség nevében ír, és ugyanakkor el lehet mondani azt is, hogy minden tordai eseményt megörökít a Magyar Szó. Gondoskodik és ír a szórványról is.”

Vajdaság egyetlen magyar nyelven megjelenő napilapjának a szerkesztősége a nyomtatott sajtót érintő problémák ellenére is kitart az élőújságok mellett.

Varjú Márta, főszerkesztő, Magyar Szó: „Számunkra azért fontos az élőújság, az élőújságok sorozata, mert itt tudunk találkozni az olvasóval. Meghalljuk, hogy mi érdekli az olvasót. Megérezzük, hogy hogyan lélegzik az olvasó, és tudjuk azt ilyen módon, hogy mit kell az újságba közvetíteni az olvasó irányába.”

Lapkihordó hiánya miatt a faluban nem lehetett megoldani az előfizetést, de az újságot két elárusítóhelyen lehet megvásárolni. Sokan pedig az interneten olvassák a Magyar Szót.

Barna Elvira, Torda: „Az élőújságoknak rendszeres látogatója vagyok. Minden évben eljövök a Magyar Szó élőújságot meghallgatni. Mert érdemesnek tartom a tájékoztatást, amit az újságírók, a mezőgazdászok, miniszterek elmondanak benne.”

A Magvető melléklettel kapcsolatos beszélgetést is érdeklődéssel hallgatta a közönség, hiszen a tordaiak többsége mezőgazdaságból él.

Dvorák Ede, igazgató, Tordai Földműves Szövetkezet: „Ami a jelen pillanatot illeti, azt kell mondanom, hogy a gabonák elfogadható állapotban vannak. Sőt, talán egy kicsit túl is nőttek a kívánt állapotnál. Vonatkozik ez elsősorban az őszi árpára, ami igazán nagyon túlnőtt. És negatív hozadéka is volt a dolognak, mert elég jó lebetegedett, meg megfogta a fagy, meg szárította a felső leveleit. Viszont azt is meg kell mondanunk, hogy a gombabetegségek azok, amik lappangva várnak bennünket.”

A műsorban felléptek a tordai óvodások, a törökbecsei, a magyarcsernyei és a helybeli néptáncosok és citerások valamint Gúth Emília énekes.

Magyar Szó
Torda
élőújság
Dobai János
Varjú Márta
Magvető
Magvető élőújság
Dvorák Ede
Erdődi Edvina

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.