Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Info TV/Csendir Viktor

Magyarkanizsai Kikelet

2019.04.13
16:59
2019.04.13
21:45
Forrás
Pannon RTV
Kézműves babák, húsvéti csipkézett tojások és valódi nyuszik is várták a gyerekeket és felnőtteket egyaránt Magyarkanizsán, a húsvéti vásáron.

A Kikelet elnevezésű tavaszváró húsvéti vásáron számos kézműves árulta portékáit, de volt nyuszisimogatás és nyuszi potya is, ahol különböző játékos feladatokat kellett teljesíteni. Kukli Teodórának az első feladat tetszett a legjobban: „Gurítani kellett kockát, és amelyik számnál megállt, az első feladatnál, azt a számot le kellett rajzolni, és az első volt a nyuszinak az orra.”

Pannon RTV/Info TV/Csendir Viktor

Az ünnepélyes megnyitón Fejsztámer Róbert, polgármester köszöntötte a résztvevőket, emellett kihirdették a rajz- és riportpályázat nyerteseit is, amelynek az idei évben a régi mesterségek bemutatása volt a fő témája. Dávid Orsolya a riportpályázaton vett részt, és a második helyezéssel térhetett haza: „Egy riportot készítettem a nagymamámmal, cipész volt régebben, és őt megkérdeztem. Engem nagyon érdekelt, hogy őneki milyen munkái voltak, és milyen eszközökkel dolgozott, és ez nekem érdekes volt és megkérdeztem tőle.”

Pannon RTV/Info TV/Csendir Viktor

Azért döntötték a régi mesterségek mellett, mert ezen keresztül szerették volna megismertetni a gyerekekkel a régi korok szakmáit - mondták a szervezők. Raffai Ibolya, a Meta Terra Civil Szervezet kézműves csoportjának vezetője kiemelte: „Régi foglalkozásokról kerestek még élő embereket, mestereket, akikkel riportot készítettek. Meg kell mondanom gyönyörű pályázatok születtek, nagyon szép riportok, és olyan régi mestereket is sikerült nekik felkutatni, akikről szinte már mi se tudtuk, hogy még van olyan, aki azzal a mesterséggel foglalkozott, és még él.”

Az egész napos rendezvény a Meta Terra Civil Egyesület és a magyarkanizsai Önálló Vállalkozók Általános Egyesülete szervezésében valósult meg.

Magyarkanizsa
húsvét
vásár

Most

Népszerű