Ugrás a tartalomra

Már virágzanak a tavasz hírnökei

2022.02.28
13:25
2022.02.28
17:25
Forrás
Pannon RTV
Sáfrány-túrát tartottak a hétvégén. Az Arcus Környezetvédő Egyesület szervezésében az érdeklődők minden évben megtekinthetik az egyik legkorábbi tavaszi virágot a vidéken, a tarka sáfrányt. Idén a Tomislavci melletti legelőn keresték a virágokat.

Topolya környékén, néhány érintetlen helyen szép számban virágzik éppen most a tavasz egyik hírnöke, a tarka sáfrány. Bácska középső vidékének természeti értékei az intenzív mezőgazdasági tevékenység következtében részben, másutt maradéktalanul eltűntek. Itt azonban kisebb foltokban még fennmaradtak az úgynevezett ősgyepek, amelyeken még honosak a ritka, védetté nyilvánított, vagy védendő növényfajok.

A tarka sáfrány nevét a leveleken végigfutó hosszanti csíkok miatt kapta, színe a fehértől a halványliláig terjed. Suturović Edita, okleveles biológus elmondta, Szerbiában bizonyos szinten már veszélyben vannak ezek a növények. „Szeretnénk megmutatni, hogy milyen értékek vannak a közelünkben és figyelmeztetni az embereket, hogy ha véletlenül ilyen növényeket látnak, szabad megnézni, szabad lefényképezni őket, de megkérnénk mindenkit, hogy ne bántsák azokat, mivel ugye sajnos egyre jobban veszik az élőhelye a tarka sáfránynak.”

Kelemen Zalán már jól ismeri ezeket a virágokat, így az sem zavarta, hogy idén a kissé borongós időjárás miatt a 4-5 cm-es apró sáfrányok még nem nyitották ki szirmaikat. „Harmadjára vagyok a Sáfrány-túrán. Szeretem nézni, mert érdekes. Jó nézni, mert ritkák és ez évente egyszer van.”

Csípe Ádám: „A tarka sáfrányt megnézzük és nagyon sokat találtunk eddig belőle.”

Harkai Ákos, az Arcus Környezetvédő Egyesület elnöke elmondta, jelenleg a legfiatalabb generáció környezettudatosságra való nevelésére fektetik a legnagyobb hangsúlyt. A Sáfrány-túra után a Hérics-túra következik. „Itt a tavaszi héricset mutatjuk be az embereknek és próbáljuk felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos és ritka növényfajról van szó. Az a különbség, hogy a tavaszi hérics az fokozottan védett, a tarka sáfrány pedig sajnos még mindig sem fokozottan védett, se nem védett és ezért szoktuk mondani, hogy védendő faj és ezt szeretnénk bemutatni.”

Az egyesület két nagyobb volumenű nyári programot is szervez. Az első ezek közül a Csemete Természetismereti Oktatótábor lesz, amely napközi jellegű és a legkisebbeket várják. Ezt követi július közepén a 32. Öko-Camp a felsősök és a középiskolások részére.

tarka sáfrány
Sáfrány-túra
Arcus Környezetvédő Egyesület
Harkai Ákos

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.