Ugrás a tartalomra

Medencék mellett egészen elviselhető a hőség

2021.06.30
15:03
2021.06.30
17:59
Forrás
Pannon RTV
Temerinben is elkezdődött az idei strandszezon. A nyílt téri olimpiai medence és a fedett, gyógyvizes termálfürdők is már évtizedek óta nagy népszerűségnek örvendenek a helyiek és a környékbeliek körében.

Kicsik és nagyok előszeretettel járnak felfrissülni és kikapcsolódni a temerini medencéhez. Molnár Irénke már nyitáskor eljött az unokáival: „Most először vagyok itt, azért mert már a nyaralás végén vagyunk. Szeretnek a gyerekek úszni, az unokák is. Szeretjük a vizet, a természetet, a napfényt, a levegőt, és ez mind jót tesz a szervezetnek.”

Molnár Roland és Krisztina, Temerin: „Szeretek úszni. Órákat szoktam vízben lenni. Szeretek napozni, és a friss levegőn lenni.”

A nyitott olimpiai méretű medence mellett a két fedett, gyógyvizes termálfürdő is vonzza a látogatókat. A környékről is sok fürdőzni és napozni vágyó érkezik ide.

Stojan Samardžija, Újvidék: „Újvidéki vagyok. Nincs messze, hozzáférhetőek az árak, a medencére a belépő és itt ez az étterem is. Temerinben vehető valami a pékségben is. Szép itt, ki lehet bírni, mikor meleg van.”

A medencék mellett egyéb rekreációs és szórakozási lehetőségek is vannak, reggelente pedig úszóiskola működik.

Danilo Bobić, medencevezető, Kommunális Közvállalat, Temerin: „Igyekeztünk kibővíteni egyes tartalmakat, elsősorban a fiatalabbak, illetve a négy éven aluli gyerekek számára, elkészítettünk új pályákat, illetve játszótereket, a valamivel idősebb gyerekeknek is. Vannak itt röplabda pályák is, amiket átrendeztünk, tehát igyekeztünk, hogy elég nagy számú tartalmat kínáljunk, hogy mindenki megtalálja itt a helyét.”

Az idény folyamán a napijegy felnőttek számára 250 dinárba, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 120 dinárba kerül.

strand
strandszezon
medencék
medence

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű